Nyolcvan éves a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola

Gúta. Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola. Ebből az alkalomból az intézmény vezetése az egész hét folyamán gazdag programot készített elő a diákok és a tanárok részére egyaránt.

Gúta. Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola. Ebből az alkalomból az intézmény vezetése az egész hét folyamán gazdag programot készített elő a diákok és a tanárok részére egyaránt. Ami a tanulókat illeti, ma hagyományőrző napot tartanak számukra, kézműves-foglalkozásokkal, táncházzal, holnap a drogmegelőzésről, a klímaváltozásról hallhatnak előadásokat, jogi alapfogalmakkal ismerkedhetnek, majd Écsi Gyöngyi Élet és halál vize című produkcióját láthatják a gyerekek. Csütörtökön Benes Ildikó és Pőthe István műsorát követően az euró bevezetéséről hangzik el előadás, de lesz pirotechnikai, tűzoltó- és rendőrbemutató is. A pedagógusoknak szóló módszertani napok folyamán Fodor Attila az új oktatási törvényt elemzi, Gáspár Tibor nyugalmazott gimnáziumi tanár pedig Ami a történelemkönyvekből kimaradt címmel tart előadás. A nyitott angol és földrajz óra keretében az interaktív tábla használatával ismerkedhetnek meg a pedagógusok. Pénteken ünnepi megemlékezést tartanak, koszorúzással, a diákok műsorával, az egész heti programsorozatot pedig utcabál zárja. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?