Nyitott kérdés a gútai magyar iskolák jövője

Gúta
Gúta |

A szlovák alapiskolába íratták be a legtöbb elsőst Gútán. Az adatok alapján az egyházi iskolaközpont stabilizálta a helyzetét, a további két magyar alapiskola jövőjéről rövidesen szakmai tanácskozást hívnak össze.

A tényleges diáklétszám ugyan még szeptember közepéig változhat, például a halasztások miatt, de a jelenlegi adatok alapján Gútán a szlovák tannyelvű J. A. Komenský Alapiskola szeptembertől 36, a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont 29 kisdiákkal kezdheti el a következő tanévet. A Corvin Mátyás Alapiskolába 24, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolába pedig 26 elsőst várnak ősszel. 

Élményszerű oktatás

„Meglepődtünk, nem számítottunk nagy számokra, azt gondoltuk, hogy a négy gútai alapiskola között egyenlő arányban fognak eloszlani a diákok az utolsó három év történéseinek tükrében”

– mondta Csütörtöki Erzsébet, a Corvin Mátyás Alapiskola igazgatója. Az iskolába 41, illetve 37 kis elsőst írattak az előző két évben, most 334 diákjuk és 38 alkalmazottuk van. Korábban a diáklétszám növelése érdekében összefogtak a Rákóczi alapiskolával, ennek tudja be, hogy ott nőtt a létszám. 

Nem tudja pontosan, minek tudható be az, hogy iskolájában a korábbi évekhez képest csökkent az elsősök száma, viszont szerinte több magyar szülő dönt a szlovák iskola mellett azt remélve, hogy gyermeke könnyebben érvényesül. Továbbá hatással lehet az adatokra az is, hogy a karantén miatt idén elmaradtak az óvodásoknak szóló iskolalátogatások is. Ezen felül megemlítette még a 3 évvel ezelőtti iskola-összevonástól való félelmet, ami miatt szerinte több szülő „biztonságos 9 évet” szeretne a gyerekének. Hamarosan belső önértékelést tartanak a tantestületben, amellyel felmérnék az erősségeiket és esetleges hiányosságaikat. Ugyanakkor úgy véli, mind a technikai felszereltség, mind a pedagógusok felkészültségét tekintve ők a legfejlettebb gútai alapiskola – ráadásul a versenyeredményeik is jelentősek, s jó kapcsolatot ápolnak a szülőkkel. A szlovák nyelv tanítását – de más tantárgyakat is –  új módszerekkel próbálják élményszerűbbé tenni, személyre szabottan is foglalkoznak a gyerekekkel, s meghonosították már a diákok és a szülők leterheltségét nagyban csökkentő iskolaotthonos oktatást – sorolja hosszan a munkájuk minőségét javító lépéseiket a teljesség igénye nélkül.

Mindenki számít

„A mi iskolánk szempontjából óriási sikernek értékelem a beiratkozást, a tavalyi évhez képest megduplázódott a diákok száma” – így értékeli az adatokat Kacz Jenő, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatója. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az önkormányzat mérlegeli, mit lehet kezdeni a két magyar alapiskolával a diáklétszám tükrében. Kacz Jenő a kérdésben szeretné megvárni a szakemberek állásfoglalását, illetve szerinte csak összefogással lehet eredményt elérni a kérdésben. Egyetért azzal, hogy egyebek mellett az országszerte csökkenő születésszám is kihathat a gútai helyzetre. Iskolájukban jelenleg 195 diák végzi a tanulmányait, és 30 fős kollektívával működnek. Ők is számos téren próbálnak fejlődni, középpontba állítva az élményszerű oktatást, a gyakorlatias és mindennapi élethez szükséges ismeretek elsajátítását, valamint az inkluzív, vagyis személyre szabott tanítást. Elégedett a pedagógusai munkájával, s úgy érzi, a gútaiak újra bíznak az iskolában.

„Nálunk minden diák és szülő számít. A tehetség felkarolása mellett a gyengébb tanulók felzárkóztatása is fontos számunkra. Nem versenyistálló vagyunk, hanem szeretnénk a gyerekekből érdeklődésüknek és tehetségüknek megfelelően a lehető legtöbbet kihozni”

– emeli ki iskolájuk egyik legfontosabb elvét. 

Ragaszkodó szülők

Mindkét magyar iskolából megkerestünk egy-egy szülőt is. Leczkési Erika kisfiát a Rákóczi alapiskolába íratta be. A lánya is az iskola tanulója, így van rálátása az intézményben folyó munkára, ismeri a tanári kart és a közösséget. Más iskola fel sem merült. Az előzetes tapasztalatoknak és az ismertségnek nagy szerepe volt Szalai Virág döntésében is, akinek kisfia most fejezi be az első osztályt. Elmondta, az egész családjuk a Corvin iskolába járt, eredményei, valamint a játékos oktatás és a közvetlen tanár-diák kapcsolat miatt nem is gondolkodtak más intézményben. 

Összevonni vagy sem?

Horváth Árpád, Gúta polgármestere az Új Szónak elmondta, még májusban sor kerül egy, a járványhelyzet miatt korábban elhalasztott széles körű szakmai tanácskozásra, amelyen megvitatnák a gútai iskolaügy kérdéseit.

„A beiratkozási adatok tükrében nem lehetünk elégedettek”

– vázolja a város első embere a fő gondot.

A tanácskozáson a közoktatás olyan szakértői vennének részt, mint Albert Sándor, Fodor Attila és Szőköl István, de elképzeléseik szerint jelen lennének az iskolaigazgatók, az iskolatanácsok elnökei, a városi képviselő-testület tagjai, az iskolaügyi és a közös tanügyi hivatal munkatársai is. Horváth Árpád hangsúlyozta, a két magyar alapiskola összevonása, amelynek lehetősége korábban már nagy port kavart Gútán, csak egy a lehetőségek közül. Még nem dőlt el, hogy milyen irányban próbálják kezelni a helyzetet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?