Nyeregben érezhetik magukat a lovarda diákjai

Amikor Vágsellye önkormányzata pályázatot írt ki a város jelképének megtervezésére, több résztvevő lófejet vagy lópatkót rajzolt a jelképbe, ezzel jelezve, hogy szerinte éppen a lovasiskola az az intézmény, amely a leginkább öregbíti a város hírnevét.

Az A-kategóriások már egyéni vagy hármas csoportokban végzik a bonyolult mutatványokatTASR-felvétel 1904-es megalakulása óta sok változáson ment keresztül a Vágsellyei Mezőgazdasági Szaktanintézet. A legutóbbi átszervezéskor hozták létre az országban egyedülálló lótenyésztő és lovagló szakot. A hároméves iskola után a diákok még kétéves szakosító iskolát végezhetnek, érettségivel. Magdaléna Birsteinová iskolaigazgatótól azt is megtudjuk, hogy a tanulók 15 százaléka egyetemen folytatja tanulmányait, állatorvosi vagy mezőgazdasági irányzaton. A vágsellyei iskola az egyedüli az országban, ahol egy helyen folyik az elméleti és a gyakorlati oktatás, és emellett még saját lótenyészete is van. Jelenleg 64 saját lova van az iskolának, ezenkívül 30 „idegen” lovat is tartanak, azok tulajdonosainak megbízásából. Egyebek mellett ebből is van némi bevétele az iskolának, amit a működésre fordíthat. A lótenyésztés és lovaglás szakon, vagyis a lovasiskolában jelenleg 70, a mezőgazdasági gépesítő szakon 40, a kétéves szakosítón körülbelül 60 diák tanul. A lovasiskolában továbbképző tanfolyamokat is működtetnek, ahol lovaglástanítói, versenylóedzői és lovasturisztikai idegenvezetői képzés szerezhető. Ezt a formát átlagosan 80 ember használja ki.

„Mivel a szaktanintézetben 15-20 éves fiatalokkal foglalkozunk, akik a szabadidejük egy részét is a lovaknak szentelik, az iskolának tulajdonképpen fontos szerepe van a bűnmegelőzésben és kábítószer-ellenes harcban is” – állítja az igazgatónő. „Emellett felelősséget is tanulnak, hiszen a lovakon nem csak lovagolnak, hanem nevelik, tisztítják, etetik is őket. Lovaglótudományukat a diákok évente több versenyen is megmutathatják. A hagyományos május elsejei díjugratás az utóbbi időben már nemzetközi versennyé nőtte ki magát” – meséli az igazgatónő. Ugyancsak májusban rendezik a nemzetközi szenior-öttusázó bajnokság lovagló részét. Ebben a sportágban már kanadai öregfiúk is lovagoltak Vágsellyén. Tavasszal a diákok nemzetközi lóversenyén vesznek részt a iskola tanulói. Idén ezt a versenyt a pozsonyi lóversenypályán rendezték, ahonnan a sellyeiek két első díjat is elhoztak. Az iskola hírnevét azonban leginkább a műlovaglás vagy lovasgimnasztika művelői öregbítik. Általában májusban az iskola lovardájában tartják a műlovagló világkupa egyik fordulóját.

Jana Majdlenová 1978 óta vezeti a szakot, számos szép eredményt mondhat magáénak. Nemcsak az iskola diákjaival foglalkozik, hanem a környékbeli alapiskolák diákjai is ide járnak sportolni. Három kategóriában foglalkozik a gyerekekkel, a C-kategóriába már hatéves kortól járhatnak a gyerekek, azt tanulják, hogyan kell megülni a lovat, miként kell poroszkálásra vagy lépésben haladásra bírni az állatot, és megismerkednek az egyszerűbb gyakorlatokkal is. A B-kategóriában már a poroszkáló ló hátán végeznek gyakorlatokat, az A-kategóriások pedig már egyéni vagy hármas csoportokban végzik a bonyolult mutatványokat a körben poroszkáló lovon. Illetve a ló mellett, hiszen a gyakorlatok különféle le- és felugrásokkal tarkítják, ami nem akármilyen ügyességet igényel, hiszen a ló legalább 170 centiméter magas. „Az éremről eddig valahogy mindig lemaradtunk, csapatversenyben négyszer sikerült a negyedik helyen végeznünk a világkupa összesített versenyében” – számol be sikereikről Majdlenová. Majd hozzáteszi, hogy az egyéni versenyben a legnagyobb sikert, az Európa-bajnokság 6. helyezését éppen az ő fia érte el. Az országon belül azonban mind csapatban, mind egyéni versenyben többször álltak már a dobogó legfelső fokán a vágsellyeiek. Ráadásul a Katalin névre hallgató lovuk az év lova címet is elnyerte. A vágsellyei lovasiskola leghíresebb paripája, Kapitán héttől húszéves koráig versenyzett. Jövőre ünneplik 25. születésnapját, és jelenleg a jól megérdemelt nyugdíját élvezi az iskolai farmon.

A műlovarok évente több külföldi versenyen is részt vesznek. Igaz, a részvétel nem mindig a versenyzők ügyességétől, hanem az iskola anyagi lehetőségeitől is függ. Attól, hogy egy-egy külföldi versenyre, Ausztriába, Németországba, Svájcba, vagy legutóbb a lengyelországi Poznanba el tudjanak jutni. Részvételüket az idei Európa-bajnokságon a Szlovákiai Lovagló Szövetség finaszírozta. Edzeni sem tudnak megfelelő körülmények között, mert a fedett lovardában a megvilágítás nem ideális, csakhogy az iskolának nincs pénze a felújításra.

Jana Majdlenová így emlékezik a vágsellyei műlovarok 1993-as dél-amerikai fellépésére: „Csak a szerencsének köszönhetjük hogy eljutottunk Argentínába. Előtte Hágában, az Európa Kupán léptünk fel, a Dzsungel című összeállítással. Nagy sikert arattunk, még a világbajnokok is csodájára jártak. Ott szólított meg bennünket Cooke asszony, felajánlotta, hogy műsorunkkal vegyünk részt az Argentínában általa rendezett voltízs-világtalálkozón. Akkor még Kapitán lovunk is versenyzett, ő is repülővel utazott a találkozóra”.

Az iskola elvégzése után a fiatalok versenyzői (zsoké), edzőként vagy lógondozóként találnak állást, túlnyomórészt külföldön, elsősorban Ausztriában, Svájcban, Németországban. Hogy az iskola jó alapokat ad, arra példa Ladislav Kubita, az idei év edzője cím viselője, aki szintén ebben az iskolában sajátította el a szakmát. Jaroslav Brečka a Pardubicei Nagydíj győzteseként, Jirka Kousek pedig németországi bajnokként hozott dicsőséget volt iskolájának. Az intézmény európai uniós támogatással kapcsolódik be a csereprogramba, amelynek keretében az itteni gyerekek Brémában, Ausztriában vagy Csehországban tölthettek egy-egy hónapot. Idén a Sokrates-program keretében csehországi, németországi és finnországi iskolákkal folytatnak csereakciókat. Évente öt-hét tanuló vehet részt külföldi gyakorlaton. Hamarosan hipoterápiával is foglalkoznak, vagyis testi vagy szellemi fogyatékos gyermekek gyógyításában alkalmaznák a lovaglást.

Az iskola néhány tanulójával is elbeszélgetünk, mind egyhangúlag állítják, hogy a lovak és a lovaglás miatt választották éppen ezt az iskolát. A sókszelőcei Frantiek Brožt az is vonzotta, hogy az iskola befejezése után sok lehetőség kínálkozik a külföldi munkavállalásra; zsokénak készül, Németországban vagy Ausztriában szeretne dolgozni. Mária Kramářová nem itt találkozott először lovakkal. „Nagyszüleimnek is voltak lovai, igaz csak igáslovak, de a lovaglást már akkor kipróbáltam. Nyolc évvel ezelőtt, még alapiskolásként jelentkeztem Vágsellyére műlovaglásra, az iskola elvégzése után hivatásszerűen szeretnék lovagolni” – mesél terveiről. Máriának már külföldi tapasztalata is van, nyáron két hónapig egy svájci lótenyésztőnél dolgozott. A lévai Jana Nvôtová saját lótenyészetet szeretne, western-lovaglással foglalkozna, de főleg hipoterápiát szeretne folytatni. A léva melletti Krškanyban látta, hogyan működik a hipoterápiás gyógymód.

A beszélgtés után a fedett lovardába is benézünk, ahol Majdlenová mesternő éppen az elsősökkel foglalkozik. Hat-hét elsős – többnyire lányok – a fűrészporral borított hatalmas csarnok szélén lovagol, némelyikük gyakorlott lovas módjára, másoknak a mester sűrűbben osztja tanácsait, milyen testtartásban üljön, hogyan tartsa a gyeplőt. Közben két idősebb diák hosszú kantárszáron két szürke paripát futtat körbe-körbe. Az egyik már betanított ló, a másik, a Tamila névre hallgató kanca csak most szokja a kantárt meg a nyerget, az ő hátán még sosem ült zsoké. A lovakat ugyanis fokozatosan szoktatják hozzá, hogy a hátukon hordják a lovast. Először csak a zablával ismertetik meg, aztán szíjat is raknak rá, később felnyergelik, és ha mindezt megszokta, akkor lehet majd megülni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?