Növekszik a kamionforgalom a párkányi Mária Valéria hídon

Párkány |

<p>A 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek tilos felhajtaniuk a Mária Valéria hídra, naponta mégis több megpakolt teherautó is áthalad rajta. A probléma nem új keletű, a megoldás több éve várat magára.</p>

A fuvarosokat a kiszabható 60 eurós bírság nem riasztja vissza. Az Ipolyság felé megtett – 200 kilométeres – a kerülő ugyanis jóval drágább: közel 120 eurós pluszköltséget jelent. A szabályszegők között a környékbeliek mellett akadnak bolgár, román és lengyel kamionosok is. Sokan arra hivatkoznak, hogy nem vették észre a figyelmeztető és tiltó táblákat, a hídról pedig már nem tudnak visszafordulni.

Párkányban és Esztergomban is több tábla figyelmezteti a sofőröket arra, hogy a híd irányában nem lehet tehergépkocsival, kamionnal közlekedni. Közvetlenül a híd feljárójánál, jól látható helyen is külön tábla jelzi: a 3,5 tonnánál nehezebb járművek nem haladhatnak át a hídon. „A híd üzemi teherbírása 22 tonna. Szélességét és burkolatát sem a kamionforgalom számára alakították ki” – tájékoztatta a Párkány és Vidéke című lapot Pischné Katona Zsuzsanna, a Magyar Közút Kht. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának hídmérnöke.

Egy megrakott kamion összsúlya 39-40 tonna is lehet. Dupla pótkocsi esetén ez közel 80 tonnás terhelést jelent. Agócs Zoltán építőmérnök, a Mária Valéria híd tervezője szerint statikai analízis során lehetne eldönteni, hogy ez milyen mértékben károsítja a Párkányt és Esztergomot összekötő hidat. Problematikusnak a híd szélső elemeit nevezte, melyeknek szegecselése még a 19. században készült. Egy komoly szakvéleménnyel azt is meg lehetne állapítani, megerősíthető-e a híd szerkezete annyira, hogy elbírja a teherforgalmat. „Több megoldás is létezik. Például a kamionok teljes kizárása vagy a híd megerősítése. Olcsó lehetőség az egyes elemek, rudak tartalékainak feltérképezése, mely által kiderülne, mennyit bír a szerkezet. Ha pozitív eredmény születne, meg lehetne állapítani a játékszabályokat – például azt, hogy egymástól milyen távolságra haladhatnak a kamionok” – nyilatkozott a Párkány és Vidékének Agócs Zoltán.

A rendőrségnek nincsenek statisztikái arról, hogy 2001-től (a híd átadásától) hány szabálytalankodót füleltek le. Nincsenek pontos számadatok arról, hogy évente hány kamionost büntettek meg azért, mert a tiltás ellenére áthajtott a hídon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?