„Nem tudomány a malomépítés, csak neki kell fogni”

„Nem tudomány a malomépítés, csak neki kell fogni”
Jóka |

Hakszer Vince, a hagyományos molnármesterség, malomépítés és -felújítás szakértője szeptemberben kapott kitüntetést  Nagyszombat megyétől. 

Nagy érdemeket szerzett a jókai vízimalom 2019-es felújításának irányításában, és élete során a környék számos malmának felújításában, javításában segédkezett.

A jókai malom, illetve a Kis-Duna mellett nőtt fel. Édesanyja árva volt, az anyja testvérei nevelték fel, így Hakszer Vince gyermekkora nagy részét a nagymamája húgánál töltötte, ismeri a környéket, és jól emlékszik az akkori, romokban heverő Németh-malomra. A kérdésre, hogyan lett a felújítás élharcosa, nevetve azt mondta, jókor volt jó helyen. Majd hozzáteszi: „ha nem lettem volna itt, akkor talán jobb helyen lettem volna, mert ez rabszolgamunka”. Az első demokratikus választás után a falu népe igényelte, hogy legyen felújítva a malom. Akkoriban egy gazzal benőtt romhalmaz volt, szétszerelt elemek, egy részük a vízparton hevert a földbe süppedve. Olyan szakembert kerestek, akivel neki lehet fogni a felújításnak. Ekkor találtak rá a tallósi Maticza Jánosra, a környék utolsó molnárára és malomácsára. „Bátorító szavai hatására nekifogtunk. 1992. december 7-én elkezdtük leverni az első cölöpöket a folyómederbe” – mesélte Hakszer Vince. A most látható malom az eredeti másolata, melyről fotók készültek. Egy tervezőiroda ezek alapján, a műemlékvédők segítségével készített tervrajzokat az építkezéshez. Néhány eltérés azonban van az eredetihez képest. A másolatra ablakok is kerültek, a vízfelület felett álló, úgynevezett völgyhíd szélesebb lett a látogatók miatt. A kőpad és a garat kisebb lett, a felvonók odébb kerültek, hogy nagyobb legyen a belső tér, kényelmesebb legyen a közlekedés.

„Ha az ember valamit elkezd, be kell befejeznie”

A malom az állandó karbantartásnak köszönhetően teljes mértékben működőképes, bármit le lehetne benne őrölni, ám Hakszer Vince úgy véli, jobb, hogy nem őrölnek semmit, mert a rágcsálók azonnal elszaporodnának itt, és tönkretennék a nagyrészt fából és bőrből készült berendezést. Hakszer Vince hangsúlyozta, Maticza Jánostól leste el a fortélyokat, de mint mondta, egy egész életen át kell tanulni a mesterséget. Később megszólították több malom felújításakor, Szlovákia működőképes malmaiban járt, javított vagy felújított valamit. „Nagyon nehéz szakma, univerzális embert igényel. Szakszerűen kell tudni dolgozni a fával, a kővel, a bőrrel, a vassal. Olyan, mint a pasziánsz, ha az ember elkezdi kirakni, és logikusan gondolkodik, akkor mutatja magát a következő lépés. Ha pedig valami nem sikerül, neki kell fogni újból.” A már jócskán a nyugdíjas éveiben járó mester eredeti szakmája autószerelő, szerinte ezért is volt könnyű dolga, hiszen műszaki beállítottságúként nem volt nehéz átállni. A jókai malmon kívül a bazini Schaubmar, a Kvačanská-völgyben álló két malom, a tallósi, a bohunicei és több, magyarországi malom felújításában vett részt, valamint felkérték több környékbeli malom javítására, amiket nem tudott elvállalni, vagy nem volt értelme a felújításnak. A monarchia idejében a mai Szlovákia területén kb. 2500 malom működött, bár egyes becslések szerint akár 3500 is lehetett, mostanra körülbelül egy tucat maradt. A munkásságáért járó elismerés meglepte Hakszer Vincét, nem számított a díjra. Elmondta, nem az elismerésért csinálta, hanem azért, mert nagyon nagy volt az igény a munkájára és jó volt a népnek dolgozni. A jókai malom tavalyi felújításánál betegen és ingyen irányította a munkát, jó érzés számára, hogy kárpótolták.

A dunai úszómalom története

Jókaiként az összes közül a helyi malom áll igazán közel Hakszer Vice szívéhez, hosszan mesélt róla. Az 1888-ban kiadott császári rendelet alapján minden hajómalmot cölöpös malommá kellett alakítani. A mostani jókai malom eredetijét előbb Bakáról Pozsonyba vontatták, majd a Kis-Dunán leengedték Jókára a folyó Sarkantyú nevű kanyarulatába, és 1899 után építették át cölöpössé. „A jókai lusta malom, a kihasználtsága 23–30%-os a Kis-Duna lassú folyása miatt. A pataki malmok gyors malmok 60–70%-os kihasználtsággal, a kisgeszti pedig az egyetlen káplánturbinás malom a környéken, kihasználtsága 97–98%-os.” Jókán az emberek „bartel alapon” hordtak őröltetni a malomba. Általában vasárnap a mise után, vagy délután eljöttek megbeszélni a molnárral, mennyi és milyen fajta gabonát hoznak, és mit kapnak cserébe. A megbeszélt időpontban lehetett menni az őrleményért, ami nem feltétlenül az odavitt gabonából készült, hanem a meglévő tartalékokból készítette el a molnár. Fizetségül hagyott magának a gabonából valamennyit, amiből állatokat tudott nevelni. Hakszer Vince minden alkatrész történetét ismeri: a szitaszövet az 1800-as években készült Svájcban, a mai napig ép. Az öntvény vaskereket a malom eredeti tulajdonosa 1873-ban vette a Nagyszombathoz közeli Majtényban működő vasöntödében. Az 1992-es felújításkor hét darabra törve találták meg, a pozsonyi hegesztőintézetbe vitték összehegesztetni. Egy darabját kiállították, hogy látható legyen, milyen anyagból készült. További alkatrészek készültek Pardubicén, a hengerszék Brünnben, a srótoló Prostějovban. A malom egyik részében állandó kiállítás látható, ahol korabeli kőmegmunkáló szerszámok, kalapácsvéső, kézi tengely, sziták, tárló- és mérőedények találhatók. A bejárati ajtó két külön részből áll. Ha mindkét rész nyitva állt, azt jelentette, hogy bárki bemehet a malomba. Azonban ha az alsó részt a molnár becsukta, azzal azt jelezte, nem akarja, hogy zavarják. „A malomban az ember nem hangoskodik, nem káromkodik és nem szerelmeskedik.” A jókai vízimalom legkorábbi írásos adatai 1894-ből valók, akkori tulajdonosa Németh József volt. Az egyszintes építményből 1916-ban lett többszintes malom, ahol 1951-ig folyt az őrlés. Jelenlegi tulajdonosa a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, fenntartója pedig a Galántai Honismereti Múzeum és Jóka község.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?