Nem emelkedtek az adók Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Idén sem emelkedik a helyi adók összege, sőt a lakosok egy része alacsonyabb szemétdíjra számíthat.</p>

Az adókat 2005 és 2011 között nem emelték, ám a gazdasági helyzet romlására való tekintettel – ami miatt az állami támogatások mértéke is csökkent – a városvezetés 2011 decemberében, hat év után népszerűtlen döntés meghozatalára kényszerült. Tavaly csupán egy jogszabályi változás miatt kellett új adónemet kivetni, ám adóemelés lényegében akkor sem volt. A hulladékgazdálkodásról szóló helyi érvényű rendelet módosítása után a lakosoktól 2016-ban az építési hulladék elszállításáért és tárolásáért is illetéket kértek. Ezt korábban ingyen adhatták le a nagykaposiak a hulladékgyűjtő udvarban, ám 2016 júliusától erre már nem volt lehetőség. Természetesen az új adónemet csak azoknak kell fizetniük, akik ilyen hulladékot termelnek.

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a szemétdíj összege – melyet utoljára 15 százalékkal emeltek 2012-ben – most sem változik. A magánszemélyek 17,99 eurót, a cégek és a vállalatok a bérelt hulladéktároló edény űrtartalmától függően literenként 0,0126 eurót, illetve 0,0493 eurót fizetnek. Egyebek mellett a tartós egészségkárosodással élők, a más városban középiskolába vagy egyetemre járó diákok kedvezményekre jogosultak. Egy korábbi helyi érvényű rendelet alapján a 68 évnél idősebbek szintén kedvezményt kaphattak, de ezt a szabályozást az ügyészség jogszerűtlennek minősítette. Az új, megváltoztatott rendelet alapján a kedvezményezettek köre bővült, ugyanis a díjcsökkentésre minden 62 évesnél idősebb polgár jogosult lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?