Nem biztos, hogy Szlovákiából származott a Münchenben használt fegyver

Pozsony |

<p>A szlovákiai nyomáspróbáról származó tanúsítvány nem elégséges bizonyíték a müncheni terrortámadásnál használt fegyver szlovákiai eredetére &ndash; mondta Lukáš Hrnčiarik szakértő és fegyverkereskedő.</p>

„Jelenleg csak arra van bizonyíték, hogy a fegyver nyomáspróbáját Szlovákiában végezték el. Viszont legalább az idei évtől az összes Glock típusú pisztoly nyomáspróbáját itteni intézetben végzik el, mivel a gyártó Szlovákiában tárolja őket. De ettől még nem mindegyik a szlovák piacra van szánva. Azt, hogy az adott, konkrét fegyver hatástalanítását hol végezték el, és hol hozták forgalomba, csak a gyártó tudja megmondani” – mondta a szakértő. Hrnčiarik elmondta, minden egyes, Szlovákiában legálisan végrehajtott fegyverhatástalanítás vagy -átalakítás 100 százalékig visszakövethető, ugyanis éles lőfegyverekről van szó, amelyekről pontos nyilvántartást vezetnek, beleértve a rajtuk végrehajtott beavatkozásokat is. Az átalakítás után a fegyvereket újra be kell vizsgáltatni, így minden egyes vizsgálatról jegyzőkönyv készül. Hrnčiarik szerint a fegyverek regisztrációs kötelezettsége csak kissé korlátozta ezek eladását. Aki ilyenhez akar hozzájutni, elképzelhető, hogy pénzt ad egy hajléktalannak, akinek a nevére regisztrálják a fegyvert, majd zavartalanul használhatja. „Ha a támadó történetesen egy öngyilkos merénylő, neki édesmindegy, hogy a vevő felelősségre lesz vonva” – tette hozzá.  Németország még egyelőre nem kérte a szlovák hatóságoktól a fegyver eredetének igazolását.  Pénteken egy német-iráni kettős állampolgárságú 18 éves fiatal kilenc ember ölt meg Münchenben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?