Negyvenkilenc százalékkal többen repültek idén Kassáról

Kassa |

<p>Negyvenkilenc százalékkel nőtt idén a kassai repülőtér forgalma 2013 első fél évéhez képest.</p>

A repülőtér internetes oldalán közzétett adatok alapján 2014 első felében összesen 124 049 utast fogadott a kassai repülőtér, ami 40 616 utassal több, mint egy évvel korábban. Az utasok többsége – 103 495-en – a menetrend szerinti járatokkal indult Kassáról Pozsonyba, Londonba, Bécsbe vagy Prágába. A charterjáratok iránt is nőtt az érdeklődés. Míg tavaly 15 734 utas szállt Kassán chartergépre, idén 19 406-ra nőtt a számuk, ez pedig 23 százalékos növekedést jelent. Az év első hat hónapjában nyolc százalékkal nőtt a keleti metropolisban landoló és innen felszálló gépek száma.

„A nyár második fele még előttünk ál. Az utazási irodák tizenhét tengerparti üdülőhelyre kínálnak utakat a kassai repülőtérről. Reméljük, a fejlődés folytatódik” – közölte Karl Dandler, a repülőtér ügyvezető igazgatója. Juraj Toth, a repülőtér marketingvezetője elmondta, az eddigi legforgalmasabb nap július 29. volt, amikor hat menetrend szerinti járatot indítottak Londonba, Prágába és Bécsbe, valamint kilenc chartergépet Antalyába, Burgaszba, Efidhába, Korfura és Monasztirba. Aznap összesen 3217 utast szolgáltak ki a kassai repülőtér dolgozói.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?