<p>Gazdag múltra tekint vissza az Alsószeli Magyar Dalkör. Negyvenhat éve működik.</p>
Negyvenhat éve működik az Alsószeli Magyar Dalkör
Alsószeli |
1969-ben a Barátnők Klubjában született meg a gondolat, hogy felélesszék a hagyományokat. Mészáros Gizella vezetésével tizennégy asszonyból és lányból állt össze a Pettyes lelkes csapata. Két évvel később férfiak is csatlakoztak az énekkarhoz. 1974-ben volt az első, önálló szereplésük a Tavaszi szél… versenyen. „Ekkor már vegyes éneklőcsoportként is versenyeztünk, a próbák és a fellépések is közösek voltak. Egyenes volt az út ahhoz, hogy megszülessen az énekkar mai neve, az Alsószeli Magyar Dalkör” – mondta a férfikar vezetője, Szabados László. Az alsószeli dalkör 1985-ben énekelt először külföldön, Budapesten a Mátyusföld bemutatkozik műsorban. A dalkör jelentős szerepet tölt be a falu kulturális életében. A dalkört Pro urbe díjjal tüntette ki az alsószeli önkormányzat. Az Alsószeli Magyar Dalkör szerepelt már a Galántai járás szinte minden falujában, Nyitrán, Zselízen, a galántai Kodály-napokon. 2010-ben felléptek a Hagyományok Házában Budán. Szerepelnek a Csemadok rendezvényein, egyházi szertartásokon, karácsonyi műsorokban, és énekkel ünneplik március tizenötödikét. Dalaikkal színesítik a szüreti bálokat. Együttműködnek a környék énekkaraival, zenekaraival, néptáncosaival, a Zele törzzsel és a Bendő zenekarral. A népdalok mellett szívesen énekelnek nótát, mulatókat, csárdásokat, műdalokat. „A népdal és a hagyományok ápolása mellett zenei kultúránk részének érezzük műdalainkat, nótáinkat is. Évente rendezünk egy-egy nótaestet valamelyik dal vagy nóta köré kötve dalbokrétát” – mondta Szabados László, az énekkar felkészítője, aki 1970-ben találkozott először a dalkörrel. Nótaestjeik főszereplője a dalkör, a közös éneklés, a mulatságok, lakodalmak táncközi szüneteit nótával, dallal töltik ki. Rendszeres résztvevői a Bíborpiros szép rózsa versenynek. 2009-ben az országos döntőben nívódíjjal jutalmazta őket a bíráló bizottság, aminek köszönhetően énekelhettek egy 2010-ben kiadott CD-n. A következő országos döntőben ezüstsávos minősítést szereztek, 2013-ban pedig aranysávval jutalmazták a férfiak katonadalait. „Eddig nyolcvannyolc lány, aszszony és ötvenhat férfi énekelt dalkörünkben. Van, aki 1969-től énekel, és van, aki a nagymama, édesanya után folytatja az éneklést” – tette hozzá Szabados László. Mégis csökken a dalkör létszáma és magas az átlagéletkor. „Remélem, a dalkör számára lesz felívelés, taglétszámbővülés” – tette hozzá Szabados. A dalkör ősszel részt vesz a Bíborpiros szép rózsa országos elődöntőjén és fellép az októberi pannonhalmi bornapokon. Legközelebb a dunaszerdahelyi Arizóna zenekart mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.