Nagyudvarnok – megtámadták a választási eredményt

Nagyudvarnok |

<div>Három panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz Nagyudvarnokból az önkormányzati választások eredményével kapcsolatban.</div><div>&nbsp;</div>

Tóth Ernő, az egyik polgármesterjelölt, két képviselőjelölt valamint több lakos is úgy véli, Ürögi János törvénytelen módon nyerte meg a választást. Tóth Ernő (MKP) közel húsz évig vezette a dunaszerdahelyi járásbeli települést. Az idei önkormányzati választásokon két kihívója akadt, a győztes pedig a függetlenként induló Ürögi János lett. Ürögi 345 szavazatot kapott, Tóth Ernő 39-cel kevesebbet. A benyújtott panaszok szerint – amelyeken második számú panasztevőként 153 választópolgár is szerepel – Ürögi János és képviselőjelölt felesége (megválasztották) 100 nyugdíjas választónak 5 és 10 eurós vásárlási utalványt osztott a szavazat reményében. A panasz szerint tanúk vannak rá, hogy az utalványokat többen a választás napján váltották be a megválasztott polgármester élelmiszerüzletében. Tóth Ernő szerint Ürögi János kampánycsendet is sértett, mivel a november 12-én tartott gyűlésén elhangzottakra november 13-án reggel 7 óra után reagált az ellenjelölt. Harmadik indokként az szerepel a beadványban, hogy a választások napján a választási helyiségben és a szavazatszámlálásnál is megfigyelőként ott volt a polgármester feleségének testvére, aki így befolyásolhatta az eredményt. Tóth Ernő feljelentést tett a rendőrségen is választási korrupció gyanújával, a feljelentést továbbították a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek (NAKA). Ürögi János lapunknak úgy nyilatkozott, elhatárolódik a vádaskodástól, a vásárlási utalványokat sem kampánycélból osztották. Közölte, vállalkozóként minden évben segíti az időseket, rászorulókat. „Feljelentést tettem én is, mivel úgy vélem, nem tisztességes úton gyűjtötték össze a panasztételhez az aláírásokat. Becsületesen, hazugság és csalás nélkül csináltuk végig a választásokat, úgy tűnik, a vesztes fél nem tudja elfogadni az eredményt” – közölte Ürögi János. Tóth Ernőt is telefonon kereste meg lapunk, az üggyel kapcsolatban azonban egyelőre nem nyilatkozott bővebben, úgy véli, a bíróság feladata, hogy eldöntse, kinek van igaza. Az Alkotmánybíróság egyelőre nem döntött, eljárást indít-e az ügyben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?