Motoros és pizsamás Mikulások is jártak a kórházban

Komárom |

<p>Nem mindennapi Mikulások látogatták meg az elmúlt napokban a komáromi kórház gyermekosztályának kis betegeit.</p>

A Children of Heaven motoros klub piros jelmezbe öltözött tagjai szereztek feledhetetlen perceket a gyerekeknek, és bohócdoktorok is jártak az osztályon, akik ezúttal kockás pizsamás, piros orrú Mikulásként és angyalként csaltak mosolyt az arcokra. Mikulásokhoz illően egyik csapat sem érkezett üres kézzel, apró ajándékokkal, édességgel lepték meg a gyerekeket. Az idén alakult komáromi motoros klub – ahogyan a neve is jelzi (szabad fordításban: az ég gyermekei) elsősorban a beteg, rászoruló gyerekek segítését, jótékonysági rendezvények, gyerekprogramok szervezését tűzte ki célul, de a jövőben találkozókat is rendezne Komáromban – tudtuk meg Nagy Ákostól, a klub elnökétől. A mikulásnapi Toy Run akciójukkal – amely során különböző gyerekprogramokat, bemutatókat tartottak, majd közösen vonultak végig a városon egészen a kórházig – hagyományt szeretnének teremteni.

Szerencsére egyre többen viselik szívükön a kórház gyerekrészlegét, és adományaikkal, felajánlásaikkal igyekeznek javítani az ottani körülményeken, szebbé varázsolni az osztályt. Nemrégiben a Dobrá Nitra Polgári Társulás 300 eurót adományozott az osztálynak; a pénzből az intenzív részlegre vásárolnak új ablakokat. A gútai Schola Privata Gutaiensi – Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai pedig Less Károly tanár kezdeményezésére a tavalyi rendkívül kedvező fogadtatás után idén ősszel újabb szobák falát díszítették ki magyar népmesékből vett motívumokkal, szereplőkkel, Disney-figurákkal.

A harmincágyas gyerekosztályon évente több mint ezer beteget ápolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?