Régió

Minden rendezvény törölve

Galánta | Vitákat váltott ki a galántai válságstáb szerda esti döntése, mi szerint visszavonásig törli az összes kulturális rendezvényt a város és a helyi szervezetek szervezésében.
Marosi Bianka

2020. augusztus 6. 17:20

A Regionális Közegészségügyi Hivatal keddi adatai alapján Galántán 64 személy van karanténban, közülük 11-nél mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Csütörtökön és pénteken újabb, nagy valószínűséggel pozitív teszteredmények várhatók. Peter Paška, Galánta polgármestere a közösségi hálón tett bejegyzésben azt írta, az érintettek otthon, illetve az egyik munkásszállóban töltik a karantént, amelyet eddig betartottak, ám a munkásszállóban rendőrök felügyelik a rendet. A helyi válságstáb hangsúlyozta, nem tanácsos nagyobb létszámú családi és céges rendezvényeket tartani, ahová a résztvevők az ország különböző pontjairól érkezhetnek. Megköveteli továbbá az óvintézkedések szigorú betartását minden nagyobb létszámú rendezvényen, főként a szájmaszk viselését, a megfelelő távolság és a higiéniai előírások betartását. Többen, köztük helyi aktivisták, képviselők, lakosok nehezményezték, hogy a polgármester önkényesen döntött a rendezvények törléséről. Horváth Tamás, a Templars Slovakia Polgári Társulás alapító tagja elmondta, a szervezet levelet küldött a polgármesternek, mivel szerintük ezt lépést komolyabban mérlegelni kellett volna, illetve a tervezett rendezvények szervezőivel is egyeztetni kellett volna, hiszen rengeteg munka és tervezés előzi meg egy-egy rendezvény megszerzését. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
terhesseg

Ismét két táborra szakadt a koalíció a körvonalazódó abortusztörvény miatt

Niklas-Wilson Sommer

22 éves hátvédet igazolt a DAC

allergia k

Ez a furcsa tünet is figyelmeztethet a parlagfű okozta allergiára

rendőrség illusztráció

Olyan részeg volt a kamionsofőr, hogy a szondát sem tudta megfújni

halál gyertya
Frissítve

Koronavírus: elhunyt a 41. beteg Szlovákiában

Nobel-díj

Törölték a stockholmi Nobel-díjátadót

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.