Palást. Két mérkőzés is elmaradt a lévai területi futballbajnokság legutóbbi játéknapján: az egyik a VI., a másik a VIII. ligában. Annak jártunk utána, miért nem jelentek meg ellenfelük pályáján a palástiak?Nová Dedina hiába várt a múlt heti bajnokira. Elmaradt a tabellaszomszédok VI.
Miért nem utaztak ellenfelükhöz palástiak?
Palást. Két mérkőzés is elmaradt a lévai területi futballbajnokság legutóbbi játéknapján: az egyik a VI., a másik a VIII. ligában. Annak jártunk utána, miért nem jelentek meg ellenfelük pályáján a palástiak?
Nová Dedina hiába várt a múlt heti bajnokira. Elmaradt a tabellaszomszédok VI. ligában esedékes mérkőzése. Križan Marek palásti klubelnök tényszerűen felsorolta, hogy mi miatt hagyták ki a játéklehetőséget. „Az indulás előtti névsorolvasásnál mindössze nyolcan voltunk. Vinger, Mihálik és Sádovský sérüléssel bajlódik, Križan Richárd pedig kiállítás miatt nem játszhatott. Ráadásul négyen munkahelyi elfoglaltság, ketten pedig betegség miatt maradtak távol – magyarázta a klub első embere. –Semmiképp sem akartunk beleszaladni egy csúfos vereségbe, így hát inkább nem utaztunk sehova. Döntésünkről egy órával a mérkőzés kezdete előtt értesítettük a vendéglátókat és a játékvezetőt. Megjegyzem, hogy az előző napi ifimeccsen is alig tudtunk összeszedni tizenegy épkézláb labdarúgót.”
Az elmúlt idényben is történt két hasonló eset: tavaly októberben a Veľký Ďur elleni idegenbeli meccset mondták le a palástiak az utolsó pillanatban, idén júniusban pedig a Plavé Vozokany nem lépett náluk pályára.
Mellesleg a VIII. ligában is elmaradt a Bory–Bátovce hétvégi találkozó, mivel a vendégek nem jelentek meg a bajnoki helyszínén. Úgy hírlik, hogy a bajnokságból nemrég kilépett Rybník után ők is bedobják a törülközőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.