Michal Kučerát jelölik az Európai Unió Törvényszékének bírói posztjára

Michal Kučera
Pozsony |

Michal Kučera lesz Szlovákia jelöltje az Európai Unió Törvényszékének bírói posztjára. A jelöltséget a kormány a szerdai ülésén szavazta meg. Kučera sorban a negyedik szlovák lesz, akit az EU egyik legfontosabb bírói pozíciójára jelölnek. A bírói posztot Szlovákiának már 2016 szeptemberében be kellett volna töltenie.

A jelöltséget a Bírói Tanács szavazta meg titkos szavazással, amelyen a 15 jelenlévőből 10-en támogatták Kučerát.

Miután a kormány is jóváhagyta a jelöltségét, Kučera sorban a negyedik szlovák lesz, akit az EU egyik legfontosabb bírói pozíciójára jelölnek. Az előző jelöltek – Mária Patakyová, Radoslav Procházka és Ivan Rumana – nem feleltek meg az Európai Unió Tanácsa brüsszeli bizottságának. A kormány júniusban úgy döntött, hogy törli Ivan Rumana jelöltségét az Európai Unió Törvényszékének bírói posztjára.

Gál Gábor igazságügyi miniszter (Most-Híd) szerint Kučera minden szempontból megfelelő választás, mert minden olyan kompetenciával rendelkezik, amit az EU Törvényszéke megkövetel. Gál reméli, hogy Kučera sikerrel fog járni. Azt is hozzátette, hogy nagyon sajnálja, hogy az előző jelölteknek nem sikerült bejutni a törvényszékre. Gál szerint ez azért lehet, mert a jelölteknek felkészültnek kell lenniük, és minden kérdésre tökéletes választ kell adniuk.

Szlovákia a jelölt nevét az Európai Unió Tanácsa főtitkárának fogja bejelenteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?