Mesemondók várják, hogy igazi színpadon is szerepelhessenek

Bene Valéria: „Az igazi megpróbáltatást az útlevél beszerzése jelentette”.A szerző felvételeA füleki kisegítő iskola magyar tannyelvű alsó tagozata és a legsérültebbek foglalkoztató osztálya egy családi házban kapott helyet. Körülbelül tíz évvel ezelőtt döntött úgy – a szülők szerint helyesen – az iskola vezetése, hogy megveszi a Gulyás-házat.

Egyetlen folyosóról nyílik a három tanterem és a tantestületi szoba. Kezdődik a szünet, néhány gyerek kikukucskál az ajtón. „Bácsi, elmondhatom a mesét?” – toppan elém egy nyurga fiú. Csillogó fekete szemét nem veszi le rólam, amíg nem válaszolok. Jobb kezével leveszi kalapját, csaknem földig hajol. Majd felegyenesedik, haptákba vágja magát. Egyensúlyozik, de mivel mozgássérült, nehezen megy neki. Ismét rám néz, és megkérdezi: „Kezdhetem?” Fejére teszi kalapját, nagy levegőt vesz: „Az... részeges asszony. Palóc mépmese” – harsogja, hogy talán kint az úton is hallják. Gyermeki lelke átéli a mesét, hosszú karjával gesztikulál, közben jókat kurjant. Élvezi a produkciót. A végén megkérdezi: „elmondjam még egyszer?”. A tanítónőre nézek, arcáról azt olvasom le, ha tetszett, lehet. Kezdődik minden elölről: kalap le, meghajlás, kérdezés, kalap fel... Csak most figyelek fel arra, hogy ismét mépmesét mond népmese helyett, mozdulatai is ugyanazok, mint néhány perccel korábban.

„Ivánka az osztályom legsúlyosabban sérült tanulója – mondja Bene Valéria pedagógus. – Szeptemberben került hozzám. A Sidi úti iskolába járt, de mivel az messze van a várostól, fájós lábával gyakran tíz óra után ért be. Gusztikát januártól készítettem a nemzetközi mesemondó versenyre. Amikor szeptemberben egy délután elkértem a nevelőnőtől, hogy szeretném vele gyakorolni a mesét, Ivánka utánunk jött és kért, mondhassa ő is Gusztikával. Gondoltam, teszek egy próbát. Először megmagyaráztam neki, hogy ő egy másik mesét fog tanulni. Kiválasztottam egy rövidet, október közepén rendezték a nemzetközi mesemondó versenyt, kevés időnk maradt a felkészülésre. Ivánka kitartásának és akaraterejének köszönhetően sikerült megtanulni a szöveget.” Iván, aki minden szóra figyelt, időnként egyetértően bólogatott. Azután a pedagógus kérésére visszavonult, átadta a képzeletbeli színpadot Gusztikának, aki már tavaly is részt vett a salgóbányai nemzetközi mesemondó versenyen.

A füleki kisegítő iskola évek óta bekapcsolódik a Kárpát-medencei Mesemondó Versenybe. Bene Valéria három évvel ezelőtt vett részt először ezen a rendezvényen – akkor tanítvány nélkül. Amikor látta, hogy a versenyen a halmozottan sérült tanulók külön szerepelnek, eldöntötte, a legközelebbi seregszemlére felkészíti egyik tanítványát. Gusztikát szemelte ki, januárban megkezdték a felkészülést. Tavaly októberben Horváth Ágoston kategóriájában a második helyen végzett, idén első lett. Horváth Iván a zsűri különdíját kapta. Nagyon boldog volt. A fiút hamarosan mindenki megismerte Salgóbányán. Elmondta meséjét a konyhában a szakácsnőknek, a folyosón a gyerekeknek, az étteremben a pincéreknek... A siker a halmozottan sérült gyerekben kiváltott valamit. Iván szeret iskolába járni, közönségről ábrándozik. Januárban új mesét tanul, és már nagyon várja a verseny napját. Most még A részeges asszony című palóc népmesével szerepel az iskolában, de csak ott, mert máshová eddig nem hívták. Pedig szívesen mesélne komolyabb rendezvényeken is. Imád szerepelni.

„Az igazi megpróbáltatást az útlevél beszerzése jelentette” – mondja Bene Valéria. – Amikor elkészíttettük a fényképet kiderült, Ivánkának nincs meg a keresztlevele. Egy hét alatt kellett mindent elintézni. A szülők anyagi áldozatot nem tudtak vállalni, sőt intézkedni sem, mert az édesanyját akkor műtötték. A kiadásokra a Vigadó alkalmazottai, Mede Eszter és Huszti Ágnes, a helyi Ander papírüzlet, Zupkó Éva magánvállalkozó, valamint az egyik alkalmazott, Ádám Katalin támogatásából gyűlt össze a pénzt.

A sikereken felbuzdulva a foglalkoztató osztály valamennyi tanulója szerepelni akar. Heten vannak, színjátszó csoportot szeretnének alapítani, hogy eljátszhassák a Rátóti csikótojás című mesét. Mint az erdélyi gyerekek, akik ezt adták elő Salgóbányára. Az ötlet Ivánkától és Gusztikától származik, akik látták a bemutatót. Bene Valéria szerint tehetségesek a gyerekek, megtanulnák, de a terv kivitelezhetetlen, mert ennyi gyereknek képtelenség családi segítség nélkül elintézni az útlevelet. A pedagógus szerint a gyerekek nagyon várják azt a napot, amikor bemutahatják produkciójukat egészséges emberekből álló publikum előtt is.