Mentsük meg a szürke foglyot!

A lévai vadászati filmfesztivál dokumentumfilm szekciójában tavaly első díjat, és a Markíza Televízió különdíját, idén tavaszszal ugyanezen a versenyen harmadik helyezést és a Szlovák Televízió különdíját nyerte el a felsőszeli származású Perleczky Lőrinc.

Foglalkozását tekintve műépítész, egykor a galántai járási főépítészi hivatalt látta el, ma pedig vállalkozó. Emellett szenvedélyes természetjáró, vadász, festő, és amint a bevezetőből is kiderül, operatőr-filmrendező.

A tavalyi és idei sikeres filmjének ugyanaz a témája, amit a film címe is kifejez: „Mentsük meg a szürke foglyot!”. Miért éppen ezt a témát választotta, és hogyan született a film, erről beszélgettünk taksonyi irodájában, ahol a házigazda festményeiről is a természet köszön a látogatóra.

„A királyrévi kataszterben működő lelkes kis csapattal volt egy olyan tervünk, hogy megpróbáljuk megmenteni a szürke foglyokat. A környezetvédelmi minisztériumtól szerettünk volna erre anyagi támogatást szerezni, de egy személyes beszélgetés során Miklós László miniszternek az volt az első reakciója a kérésemre, márpedig ő nem fogja támogatni, hogy rókáknak svédasztalt terítsünk. Akkor mondtam, hogy márpedig támogatás nélkül is megvalósítjuk a programot, és megmutatjuk, hogy érdemes. Ekkor kezdtem el filmezni a fogolymentő program előkészületeit” – emlékezik vissza az amatőr filmes „Közben úgy látszik mégis sikerült meggyőzni a minisztert, mert fél év múlva pozitívan bírálták el a pályázatunkat, és kaptunk kilencvenezer korona támogatást, amiből meg tudtuk vásárolni a tenyészanyagot, tizenkét hetes fogolycsibéket.” Beszélgetőtársam azt is elárulta, elméleti tudnivalókkal Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rektora, a magyarországi fogolyvédelmi program szülőatyja látta el őket. Ennek alapján a szlovákiai viszonyokra kidolgoztak egy ütemtervet, és 2003 szeptemberében hetven fiatal madarat engedtek ki a természetbe. „Ekkor készült a film első része. Nagyon sok munka volt azzal is, hogy a határban felmértük, hol lehet majd ezeket a madarakat kiengedni, és ott búvóhelyeket, etetőhelyeket építettünk” – írja le az előzményeket Perleczky Lőrinc. Szerinte azért is fontos ez a téma, mert a fogoly egyfajta barométere annak, hogy egy természeti közeg biológiai, környezetvédelmi szempontból képes-e teret adni a túlélésre a szabadon élő apróbb állatoknak. A fogoly Szlovákiában több mint három évtizede védett madár, nem vadászható, ám a nagybani mezőgazdasági termelés következtében szinte eltűnt, mert a hatalmas gépek, hatalmas parcellák minden búvóhelyet tönkretettek. Az ilyenfajta gazdálkodás okozza, hogy például a nyúl júliusban szabályosan éhen pusztul, mert az aratás után olyan üres marad a határ, hogy nem talál ennivalót. Második lépésben, 2004 tavaszán további kétszáz madarat sikerült szabadon engedni. Most úgy tűnik, talán megmaradnak, mert már a királyrévi kataszteren kívülről is érkeztek olyan visszajelzések, hogy több helyen húsz-harminc fős fogolycsapatokat láttak. Az utolsó fogolyvadászat a királyrévi határban 1973-ban volt, 1974 óta az egész országban tiltott a fogoly vadászata. „Az 1998 és 2003 között készült felvételekből összevágott dokumentumfilmet a besztercebányai Environfilm 2003 fesztiválon is levetítették. Itt találkoztam Bacsó Péter filmrendezővel, és megkérdeztem a véleményét a filmről. Azt mondta, ilyen unalmas filmet ne csináljak többet. Én meg kértem tőle néhány tanácsot. A közös vacsora után már fiatal kollégának szólított, és számomra egy kis filmes főiskola volt a vele folytatott beszélgetés” – mondta Perleczky Lőrinc. A szerző nem felejtette el megemlíteni Buják Andor érdemeit, aki a Ghymes zenéjéből a kísérőzenét, a hangfelvételeket készítette.

„Tervben van egy harmadik rész is, amelyben azt mutatnánk be, mi maradt meg az eddigi fogolymentő munkából, és hogy volt értelme. Számítógépes technikával egyféle természeti atlaszt is készítenénk a királyrévi kataszterről, amelyben megmutatnánk, hogy az évek során hogyan változott a környezet, milyenek voltak a mezőgazdasági hatások – árulja el terveit Perleczky. Ezt azért is fontosnak tartaná, mert a filmnek nemcsak a fogoly bemutatása a célja, sokkal tágabb értelme van a programnak. „Jelenleg készül a falvak kataszterének rendezése, és arra szeretnénk rámutatni, hogy a rendezés terén a falvak vagy szervezetek úgy igyekezzenek visszaállítani a területeket, amilyenek azok valaha voltak. Mert abban volt logika, minden dűlőnek, minden kanálisnak megvolt a maga szerepe. Aztán a szocialista gazdálkodás idején minden létező bozótost elszántottak, betemették a kanálisokat, hogy papíron nagyobb hektárhozamokat tudjanak kimutatni, és Lenin-érdemrendet kaphassanak. Ezekkel a filmekkel arra is szeretnénk rámutatni, mit kellene most tenni, hogy a régi állapotokat visszaállítsák. De ehhez az kellene, hogy felsőbb szinten is foglalkozzanak a kérdéssel, és az európai uniós szabványokkal összhangban tegyenek érte valamit.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?