Régió

Mentőegységek nemzetközi versenye Komáromban

Komárom | Jubileumi ügyességi és tudásfelmérő nemzetközi versenyt tartottak a hajógyár területén a hazai, a magyarországi és a csehországi mentőegységek. A szerdai ünnepélyes eredményhirdetésen kiderült, hogy magyarországi győztese lett az idei vetélkedőnek. A versenynek egyúttal ismeretterjesztő jellege is volt, a résztvevők avatott szakemberek vezetésével újabb tapasztalatokat szerezhettek, amit a munkájuk során kamatoztathatnak.
author
Száz Ildikó

2022. augusztus 24. 15:27

A győztes váci mentősök csapata
- Száz Ildikó felvételei

Magyarországi győzelem

Összesen 15 mentőegység vett részt a versenyen, ám a keddi rendezvénynek mintegy kétszáz résztvevője, közreműködője volt. Ez a tizedik, jubileumi vetélkedő volt. Két magyarországi csapat is dobogós lett, a magyarországi mentőmotorosok harmadik helyen végeztek. Második lett a pozsonyi mentőszolgálat nyitrai mentőegysége és első helyen végzett a váci mentőegység csapata. Az értékeléskor elhangzott, eredetileg valamivel többen versenyeztek volna, sajnos két csapat koronavírus miatt kénytelen volt távol maradni, egy másik csapatban balesetet szenvedett az egyik jelentkező, emiatt nem tudtak részt venni a vetélkedőn” – tájékoztatta lapunkat Rastislav Krcho, az érsekújvári és komáromi régiók mentőszolgálatának a vezetője, a rendezvény egyik szervezője.

Komárom

Krcho köszönetet mondott a feladatokat kidolgozó szakértőknek, a versenyzőknek és a támogatóknak. Az ünnepi kiértékeléskor elhangzott továbbá, hogy a verseny egyik célja volt tökéletesíteni a mentőegységek tagjainak tudását, de jóval családiasabb, barátságosabb közegben, mint amilyen egy napi bevetés. Több hónapos előkészületek előzték meg a versenyt. A cseh résztvevők köszönetet mondtak a lehetőségért, hogy a mentősök nagy családjához tartozhatnak.

Komárom

Izgalmas gyakorlatok

Az egyik gyakorlat során egy súlyos traumán átesett csecsemőt kellett ellátniuk, a verseny során a baba légútjait kellett szabaddá tenniük, a résztvevők újraismételhették, hogyan kell kezelni egy csecsemőt, és mindeközben tekintettel kell lenni a szülőkre. Egy másik eset egy tudathasadásban szenvedő beteg kezelése volt, a jelenlévőknek aktívan meg kellett hallgatni a pácienst, mert lehetséges, hogy a kezelésre szoruló kizárólag őket avatja a bizalmába és az itt szerzett információkkal segíthetik a későbbi kezelést végző szakemberek munkáját. Komoly megpróbáltatás volt annak a betegnek az ellátása is, aki az emlőrák utolsó stádiumában volt, szívelégtelenséggel, tüdőödémával küzdött, és már nem akarta, hogy kórházba szállítsák. Időt szeretett volna nyerni, hogy élete utolsó napjait a szeretteivel tölthesse. A mentősök ilyenkor is javíthatnak a beteg életminőségén, holott már nem gyógyító folyamatról van szó, hanem a tünetek enyhítéséről és ami ennél is lényegesebb, az emberséges hozzáállásról.

Komárom

Az egészségügyi feladatokon túl ügyességi versenyt is rendeztek. A verseny fővédnökei, az Angels társaság képviselői is bemutatkoztak a záró programban. Számos ismeretterjesztő kurzust tart a szervezet, ezek az agyvérzést elszenvedő betegek kezelésére irányulnak. Szoros az együttműködésük a ZaMED Kft. gyorsmentőszolgálattal. A mentőszolgálatban dolgozóknak egyáltalán nem volt könnyű elszabadulniuk a verseny idejére, még az eredményhirdetés alatt is meg-megcsörrentek a telefonok és néhányan sietve távoztak, hogy gyakorolják a hivatásukat. Tiszteletet érdemelnek a nem mindennapi szakmát választók, hogy mégis időt szakítottak a versenyre és a továbbképzési lehetőségre. Ugyancsak elismerést érdemelnek a legjobb, legbiztonságosabb sofőrök díjával távozók.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Rastislav Káčer

Nincs egyetértés a Beneš-dekrétumok kérdésében – nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét

df

Ezek a háztartások fizetnek majd a legtöbbet 2023-ban az energiáért!

Igor Matovič

Matovič: A gasztroszektorban is csökken az áfa, megegyezett a koalíció

tanársztrájk
Frissítve

Forrongó magyarországi pedagógusok

Miből készül valójában a csokoládémikulás? Erre figyeljen vásárláskor!

Miből készül valójában a csokoládémikulás? Erre figyeljen vásárláskor!

d

Hogyan választhat finom és minőséges mandarint?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.