Megyeelnöki kitüntetés a máraisoknak

Megyeelnöki kitüntetés a máraisoknak
Kassa |

Harmincegy középiskolást és iskolai csoportot tüntetett ki Kassa megye önkormányzata, köztük a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Ifjúsági Vegyes Karát is.

 

A megyeelnöki kitüntetést minden évben a tanév legeredményesebb középiskolái kapják. Nemcsak a diákok tanulmányi és versenyeredményei alapján ítélik oda az elismerést, hanem figyelembe veszik a sport és a művészet terén kifejtett tevékenységeket, a társadalmi és a politikai aktivitást is. A máraisok kórusát a hazai és külföldi fesztiválokon és hangversenyeken elért kimagasló eredmények miatt tüntették ki. A díjat a kórus két karnagya, Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia vette át. Az iskola ifjúsági vegyes karát 29 éve alapította Homolya Éva, 2002 óta Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea vezeti. A kórus rendszeres résztvevője a Csengő Énekszó versenyének, a Mládež spieva verseny országos fordulóinak, valamint az Éneklő Ifjúság egri döntőinek. A leánykar, karöltve nővérével, a Csengettyűvel szoros barátságot ápolt a pécsi Leőwey Klára Gimnázium kórusaival. Már 20 éve közösen énekelnek a Csermely Kórus által rendezett újévi hangversenyen.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?