Mégsem lesz pontonhíd a ruzsini híd helyén

Kassa |

<p>A védelmi minisztérium szerint a szerkezet nem civil használatra való.</p>

A védelmi minisztérium véleménye szerint pontonhidat csak megfelelő kiképzés után lehet használni, ezért a megyének más módszert kell találnia a hónapokkal ezelőtt lezárt ruzsini híd helyettesítésére. 

A védelmi minisztérium szerint a pontonhidakat nem a közönséges forgalom céljaira, illetve nem a civilek számára találták fel. „A pontonhidak a vízfelszín tetején úsznak, és mivel állandó mozgásban vannak, a felkészületlen sofőrök veszélyes helyzetben találhatják magukat. A híd mozgása miatt a gyalogosokat is veszély fenyegeti, a hídon ugyanis nincsenek korlátok” – közölte Danka Capáková, a védelmi minisztérium szóvivője. Hozzátette, nemcsak a szerkezet instabilitása, hanem a rossz időjárási és látási viszonyok, illetve a vízszint állandó változása is gondokat okozhat a használat során. „A különféle technikai kérdések mellett nem szabad megfeledkezni a pontonhíd felépítésével járó költségekről sem. Az előzetes számítások szerint a szerkezet összeszerelése és 12 hónapon át tartó működtetése nagyjából 2,5 millió euróba kerülne” – tette hozzá a szóvivő, aki szerint a projektet a hídhoz vezető utak kialakítása is drágítaná.

Capáková szerint a munkálatok előkészítése, a munkaszervezés és az építkezéshez szükséges anyagok beszerzése a katonaság ütemtervét is felborítaná, és abba a Tisa nevű nemzetközi polgárvédelmi projektbe is beleszólna, melyet idén Szlovákia vezet. „A katonaság a krízishelyzetekre is nehezebben reagálna” – mondta Capáková. Mivel a ruzsini híd lezárása óta a Szepesség felől csak Margitfalváig (Margecany) járnak a buszok, az Eurobus vállalat kénytelen volt megerősíteni a buszjáratokat. A rendkívüli helyzet miatt négy új autóbusz megvásárlását kérték a megyétől. Hármat már jóvá is hagytak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?