Mégsem költözik a pozsonypüspöki kórház

A polgármester bízik benne, hogy meg lehet oldani a problémákat, sőt bővíteni lehet az egészségügyi intéz- mény szolgáltatásainak sorát.PozsonypüspökiA napokban felmerült, hogy az egészségügyi minisztérium bezáratná a pozsonypüspöki kórházat. A városrész vezetése ellenezte a tervet.

A polgármester bízik benne, hogy meg lehet oldani a problémákat, sőt bővíteni lehet az egészségügyi intéz- mény szolgáltatásainak sorát.

Pozsonypüspöki

A napokban felmerült, hogy az egészségügyi minisztérium bezáratná a pozsonypüspöki kórházat. A városrész vezetése ellenezte a tervet. Ožvald Erzsébet, Pozsonypüspöki polgármestere tegnap tárgyalt Tomáš Drucker egészségügyi miniszterrel.

A minisztérium gazdasági szempontok miatt költöztette volna a pozsonyi egyetemi kórházba a pozsonypüspöki részlegeket. Zuzana Eliášová, az egyetemi kórház szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, mivel bérlik a helyiségeket, az ügyben a tulajdonjogi és a gazdasági szempont is mérvadó. A polgármester levélben kért tájékoztatást a minisztertől. „Korábban olyan információkat kaptunk, hogy a minisztérium bezáratná a kórházat. Mivel ezt semmiképp nem akartuk, találkozót kértem a tárcavezetőtől” – nyilatkozta lapunknak Ožvald Erzsébet. Hozzátette, eredményes és konstruktív volt az egyeztetés. A későbbiekben további találkozókat terveznek, amelyekbe a városrészen és a minisztériumon kívül Pozsony megye vezetését is bevonják. „Bízunk benne, hogy bővíthetjük a kórházban nyújtott szolgáltatások sorát és támogatást kérhetünk az intézmény fejlesztésére. Együtt arra törekszünk, hogy a következő fél évben megoldjuk a problémákat” – folytatta a városrész polgármestere. A pozsonypüspöki kórház több mint 65 éve fogadja a betegeteket. A geriátriai fekvőbeteg részlegen kívül tüdőgyógyászati klinika is működik az intézményben. A polgármester szerint a kórházban minden feltétel adott egy geriátriai központ kialakításához. A gyermekosztályt azonban jövő nyáron átköltöztetik a fővárosi, kramárei gyerekklinikára. „Ez a részleg a pozsonyi kórházhoz tartozik” – mondta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?