Ünnepélyes keretek közt adták át a magyar közösségi házban a kistermelői piacot, melyet magyarországi támogatásból alakítottak ki.NagykaposGabri Rudolf, a nagykaposi magyar ház vezetője elmondta, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával kialakított piac – melynek megnyitóján a tá
Megnyílt a kistermelői piac
Ünnepélyes keretek közt adták át a magyar közösségi házban a kistermelői piacot, melyet magyarországi támogatásból alakítottak ki.
Nagykapos
Gabri Rudolf, a nagykaposi magyar ház vezetője elmondta, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával kialakított piac – melynek megnyitóján a tárcát vezető Potápi Árpád János is jelen volt – havonta egy vagy két alkalommal nyitna ki. A megnyitóünnepségen fellépett az Erdélyi János Vegyes kar, a kisgéresi és a nagyszelmenci magyar alapiskolák diákjai.
A piac átadása után bodrogközi és Ung-vidéki kistermelők részvételével bemutató zajlott. Az elnyert 7 millió forintos támogatásból tereprendezési munkálatokat végeztek, az udvar új, szilárd burkolatot kapott, és standokat is kialakítottak. A Nagykapos és Vidéke Társulás, a kezdeményezés ötletgazdája és megvalósítója azt szeretné elérni a piac működtetésével, hogy a régió kistermelői kulturált körülmények között kínálhassák saját készítésű termékeiket, a vásárlók pedig ellenőrzött, jó minőségű háztáji élelmiszert vehessenek. A piacon csak olyan kistermelők árulhatnak, akiknek az összes szükséges szakhatósági engedélyük megvan.
A piac átadása mellett az államtitkár megnyitotta az ugyancsak a magyar házban található 56-os emlékszobát, melyet nagyrészt szintén magyarországi pályázati támogatásból alakítottak ki. Gabri Rudolf tájékoztatása szerint a Nagykaposi Büszkeségpont látogatóit hagyományos tablókról is tájékoztatják a forradalom eseményeiről, de sok más speciális effekt alkalmazása mellett kivetítőn korabeli filmfelvételeket nézhetnek meg, vagy meghallgathatják Nagy Imre mártír miniszterelnök híres rádióbeszédét is. A teremben a forradalom áldozatainak névsora mellett Márai Sándor Mennyből az angyal című versét is megtalálják, valamint a szabadságharc felvidéki vonatkozásairól – például korabeli sajtóvisszhangjáról – is képet kaphatnak.
Az év végéig még legalább egy alkalommal kinyit a piac.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.