Megkezdődött a Jaguár új gyárának építése Nyitrán

Pozsony |

<p>Az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött kedden a Jaguar Land Rover 2018-ban megnyíló új szlovákiai gyárának építése Nyitrán.</p>

A brit autómárka Nyitrán építendő gyáráról szóló beruházási szerződést tavaly decemberben Pozsonyban írták alá a szlovák kormány és a 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő cég képviselői. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő nyitrai üzem már a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz, a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után. A beruházásban a szlovák kormány 130 millió euró értékű állami támogatással - kedvezmények nyújtása és ingatlan átruházás formájában - vesz részt.

Az új gyárnak köszönhetően 2800 munkahely létesül, ezekre már most jelentős a túljelentkezés, a betöltendő állásokra már eddig több mint negyven ezren jelentkeztek. Ezzel összefüggésben az ünnepélyes alapkőletétel során Alexander Wortberg, a vállalat operatív igazgatója azt mondta: leendő első dolgozóikat már 2017 és 2018 fordulóján alkalmazásba veszik, a gyártás pedig a tervek szerint 2018 második félévében indulhat be.

Utóbbi adatot az alapkőletételen ugyancsak résztvevő Robert Fico szlovák kormányfő úgy pontosította, miszerint: bízik benne, hogy az új üzem gyártósorairól legkésőbb 2018. szeptember 12. körül legördülhet az első ott gyártott gépkocsi.

TIZENÖTSZÖRÖS A TÚLJELENTKEZÉS A LEENDŐ JAGUÁR GYÁR MUNKAHELYEIRE

Az üzemben, amely a brit autómárka első kontinentális üzeme lesz, a tervek szerint már az első gyártási évben 150 ezer gépkocsi készül majd el. Alexander Wortberg ezzel összefüggésben rámutatott: a gyárat, amely a vállalat egyik legmodernebb üzeme lesz, úgy tervezték, hogy a későbbiekben megduplázhassa kezdeti gyártókapacitását.

Egy ilyen gyártási eredmény mellett a Szlovákiában készülő gépkocsik száma jelentősen túllépheti a jelenleg a gyártáskapacitás határának tartott évi egymilliót, amelyet a jelenleg működő három autógyár már tavaly elért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?