Megkerültek a szőlőoltványok

A vasútállomásnál leltek rá az oltványokra
Kürt |

A vasútállomás mellett, az út szélére dobva találták meg azokat a szőlőoltványokat, amelyeket ismeretlen tettesek tulajdonítottak el a húsvéti ünnepek alatt a kürti szövetkezetből.

Négy ezer darab újonnan kiültetett szőlőoltványt loptak el ismeretlen tettesek, mintegy 8-10 ezer eurós kárt okozva ezzel a kürti szövetkezetnek. Kasnyik Tamás az érsekújvári járásbeli Kürt szövetkezeti elnöke elmondta, hatalmas anyagi és eszmei kárt okoztak ezzel a tolvajok. Újraiskolázás után, körülbelül egy hónap múlva derül ki, hogy mennyi csemete éli túl. Az életképes csemetéket leghamarabb ősszel tudják ismét visszaültetni. Háromfajta szőlőoltványt szaggattak ki a földből.

Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki a szőlőlopás hírét megosztotta, továbbította. Nekik is köszönhető, hogy az eltulajdonított szőlő csemeték megkerültek. Az elkövetőt még keressük, de a fél siker is siker. Még egyszer hálásan köszönjük a segítséget

– mondta Kasnyik Tamás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?