Már a magyarországi szakaszon is elszíneződött a Sajó vize

Rozsnyó |

<p>Az alacsony vízhozam miatt az utóbbi hetekben mérhetően nőtt a Sajó folyóban a vörös színű, valószínűleg magas vasoxid tartalmú víz és iszap jelenléte.</p>

Az elszíneződés Rozsnyótól egészen a magyarországi Sajópüspöki kataszteréig megfigyelhető elszórtan, állítólag a tizenkét éve lezárt és mesterségesen vízzel elárasztott Mária bányából folyik ki a szennyeződés.

Halpusztulásról vagy más komolyabb környezeti kárról eddig nem érkezett jelentés, az ivóvízforrásban és a kutak vizében sem jelent még meg a vörös színű lerakódás vagy elszíneződés, eddig csak a folyó felszínén, a csendesebb vízfolyásos részeknél, a mintegy negyven kilométer hosszú szakaszon elszórtan volt észlelhető a szennyeződés. A jelenségre a rozsnyói halászszövetség hívta fel a figyelmet, halpusztulásról a szövetségnek sincs információja, de aggályuknak adtak hangot, mert a folyamat évek óta tart.

Vasoxidtól vörös víz már régóta folyik a Sajóba, a Rozsnyótól északkeletre lévő Mária bányából, ott tizenkét évvel ezelőtt több kilométernyi hosszúságú tárót árasztott el a kitermelést leállító Želba cég. Ahol felhagynak a vasérc és az érc bányászatával, ott gyakran az elárasztást használják bányakonzerváló módszerként. A tavaly december végén vett víz- és iszapmintákban magas vastartalmat mutattak ki, ami magában nem lenne káros, inkább a víz és a lerakódott iszap magas savas értéke miatt érheti az élővilágot komolyabb károsodás, ez is csak abban az esetben, ha a szennyeződés mértéke nem csökken, és továbbra is alacsony marad a folyó vízhozama.

A Mária bánya kitermelési jogait a Gemer-Can cég szerezte meg, az ércbányászat újraindítását a kanadai Global Minerals részvénytársaság finanszírozná beruházóként, mert a Rozsnyó környéki hegyekben a kutatások szerint még mindig jelentős mennyiségű vas, réz, ezüst, arzén, antimon és higany található, sőt arany előfordulását is várják, a kitermelés modern technológiával akár gazdaságos is lehet. A korábbi bányageológiai kutatások és mérések szerint új technológiával akár több százezer tonna érc is gazdaságosan kitermelhető lenne Rozsnyó környékén. A Mária bányából kifolyó vizet februártól egy víztisztító berendezésen eresztik át, a tisztítómű építését már elkezdte a kitermelési jogokkal rendelkező cég.

A Sajóba ömlő fémtartalmú vízről és iszapról a Garam és Sajó Menti Vízgazdálkodási Vállalatnál is tudnak, egyelőre nem volt szükség beavatkozásra, a folyó teljes szlovákiai szakaszán figyelik a lerakódásokat. Értesüléseink szerint sem a körzeti környezetvédelmi hivatal, sem a vízgazdálkodási vállalat nem lát okot komolyabb intézkedésekre, a január 25-én kiértékelt laboratóriumi elemzések szerint nehézfémeket nem tartalmaz a Sajóba ömlő víz, és környezetkárosító hatása sincs. A mostani nagyobb szennyeződés- koncentráció az alacsony vízhozam miatt alakult ki, egy kisebb vízszintemelkedés után eltűnhetnek a vörös foltok a Sajóról. Tornalján és környékén is megfigyelték az elszíneződést, de sem a városi hivatalba, sem a vízművekhez nem érkezett emiatt bejelentés, a szakemberek szerint aggodalomra nincs ok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?