Magyar utcanévtáblák lesznek Szencen

BARTALOS ÉVASzenc. Hamarosan magyar utcanévtáblák segítik a lakosok és a turisták tájékozódását Szencen.

BARTALOS ÉVA

Szenc. Hamarosan magyar utcanévtáblák segítik a lakosok és a turisták tájékozódását Szencen. A járási székhely képviselő-testülete június végi ülésén általános érvényű rendeletet fogadott el az utcák és közterek megnevezéséről.

Agárdy Gábor (MKP), önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a régi utcák mellett a nemrég megnyílt hat új utca elnevezéséről is döntöttek. „Meghatároztuk a régi szlovák utcanevek magyar megfelelőjét. Az erre vonatkozó törvény megjelenése óta megnyílt utcák automatikusan szlovák és magyar nevet is kaptak” – nyilatkozott a képviselő. A Farské námestie, mint Plébánia tér, a Fándlyho ulica Fándli utcaként, a Boldocká cesta Boldogfai útként szerepel a jegyzékben. A Tehelná ulica magyar megfelelője a Téglagyár utca, a Robotnícka ulica a Munkás utca nevet kapta. A képviselő elmondta, a kétnyelvű megnevezés a későbbiekben nyíló új utcákra is érvényes lesz. „Ha új utcát nyitnak, a képviselő-testület hagyja jóvá az elnevezésről beterjesztett javaslatot” – magyarázta Agárdy Gábor. Egyelőre várni kell a magyar táblákra. „A fejlesztés nem kevés pénzbe kerül, a város költségvetésében forrásokat kell rá találni. Néhány helyen a szlovák tábla is hiányzik, azt is pótolni kell. A nevek már megvannak, két–három évig kell várni a gyártásra és a kihelyezésre” – folytatta a képviselő. A testület elé beterjesztett jegyzék nyolcvan utca- és köztér nevét tartalmazza. Agárdy hozzátette, ha rövid az utcanév, elfér egy táblán a magyar és a szlovák megnevezés is.

Szencen a hivatalos adatok alapján közel tizenöt százalék a magyar nemzetiségűek aránya. Agárdy szerint azonban a lakosság húsz–huszonöt százaléka magyar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?