Magyar-szlovák párbeszéd a mítoszrombolásról

Elsősorban felnőtt közönséget, valamint középiskolás diákokat várnak a galériába az október 23-ig megtekinthető igencsak rendhagyó kiállításra.

Hatalmi játszmák

Tárlatvezetőnk Helena Markusková művészettörténész, kurátor, a galéria igazgatója, aki két évtizeddel ezelőtt indította útjára az egyedülálló kommunikációs lehetőséget a magyar és szlovák alkotók számára. Az 1962-ben született Gerhes Gáborra és az 1972-es születésű Martin Piačekre egyaránt jellemző a társadalomkritikus gondolkodás, a játékos irónia. Hasonló nézeteket vallanak, alkotásaikban rámutatnak az identitás mítoszokra, különféle hatalmi játszmára, a közép-európai lét abszurditására. Fotók és installációk készítésével foglalkozik a Munkácsy-, és AICA-díjas Gerhes Gábor, alkotásai hangos párbeszédet folytatnak a szobrászat innovatív formáit használó Martin Piaček műveivel, aki a szlovák történelem traumatikus eseményeire, a nemzeti identitás témájára, a mítoszok megkopására fókuszál.

„Mindketten megélték a totalitárius rendszer kételkedésre ösztönző kétarcú világát. Eredeti módon használják a művészettörténet kelléktárát, átlépik a műfajhatárokat, érintik a művész szerepét az önéletrajzi narratívával együtt. A retrospektív jellegű kiállítás – egymást kiegészítő témákon alapuló kommunikatív játék. Végigvezet a kilencvenes évek végétől mostanáig – hangsúlyozva az érintkezési pontokat és eltéréseket” – mondta Helena Markusková.

Sírva vigad a magyar

„A magyar államalapítás túlexponált ezeréves ünnepségére Gerhes Gábor, Izsó Miklós kultikus szobrainak, a Búsuló juhász (1862) és Táncoló paraszt (1870) értelmezésével reagált. Megelevenítette a magyar mentalitásra jellemző két végletes érzelmet: a borút és derűt – a melankolikus pátoszt és az elsöprő erejű temperamentumot. A búsuló juhász subáját magára borítva, tollas kalapját szemére húzva magányba burkolózott. A Táncoló paraszt-ban átlényegült a paraszt alakjába és igyekezett hűen megjeleníteni az eredetit” – mutatja be a két alkotást Helena Markusková.

A kiállításon szó van a New York-i, szeptember 11-i katasztrófáról is, Gerhes Gábor a Letakart harcosok alkotásban az ismeretlentől, fenyegetettségtől való félelmet tárgyiasította a fekete lepellel letakart két „harcos“ alakjával. Foglalkozik továbbá a halál medializált formáival, az Elhunyt sportolók művében.

Legismertebb művét is bemutatják a tárlaton, a 2011-ben készült Magyar Hold-at, a magyarok állítólagos holdra szállását bizonyító fotóval, amellyel a túlzott becsvágyat, a konspirációs elméleteket pellengérezi ki. Az űrhajós sisakján jól kivehetően tükröződik a stúdióban készült felvétel. Kovácsoltvas fali díszként sejlik fel a galéria emeleti csarnokában egy tömény káromkodás, az ornamentálisan szaftos Odabaszunk beszólás. Helena Markusková művészettörténész ezzel kapcsolatban elmondja, sok minden belefér a szavakba, az erőfitogtatástól a lázadáson át a rezignációig, egyfajta ideiglenes sokkterápiáról, a szavak és tettek erejéről szól az alkotás.

Női és férfi aktok másképpen

„Adolf Ziegler triptichonjának, A négy elem-nek 2015-ben készített videó parafrázisában a diktatúrát kiszolgáló művészről emlékezik meg a magyarországi alkotó. A szédületes karriert befutó átlagos képességű festőről, aki részt vett a német múzeumok „megtisztításában“ az avantgárd művészettől. Gerhes Gábor videó parafrázisa, a kép ironikus rekonstrukciója, még erőteljesebben láthatóvá teszi a női test instrumentalizálását – propagandista jelszavak demonstrálásának eszközévé és politikai testté válását” – hangsúlyozta Helena Markusková. Gerhes Gábor ezzel a mozgó, vetített képpel mutat rá a szabadság, emberség és a művészet autonómiájának veszélyeztetésére. Hasonlóan meglepő Martin Piaček Önarcképe 2003-ból, ekkor készült a festőállvány mellett álló, túlméretezett „férfiasságát“ hangsúlyozó performatív alkotása. Hasonlóan hatásos a galéria nagytermének falából kinövő, felnagyított oroszlánmancsok alkotása. Martin Piaček feltérképezte a 19. századi nemzeti-felszabadító mozgalom jelentős alakjainak emlékműveit is Szlovákiában, és Nemzet atyjai címen ezekről készített digitális nyomat-sorozatot. Megjelenítve a honatyák szobrainak lábközti részét. Jozef Kollár, Ján Hollý, Miloslav Hodža, Ľudovít Štúr, Jozef Miloslav Hurban, Janko Kráľ és Andrej Sládkovič „férfiasságának“ szimbolizálására helyezve a hangsúlyt. Helena Markusková elmondása szerint, ezzel a nemtani optikán át szemlélt sorozattal indította el Piaček a nemzeti történelem alternatív értelmezéseit. A Hős megérintése sorozatban Juraj Jánošík, Ľudovít Štúr, Milan Rastislav Štefánik és Alexander Dubček úgynevezett ereklyéit mutatja be. Gumikesztyűben érintve a Juraj Jánošík elfogatásakor, Klenócon elkobzott fokost, a lövedékeket, amelyekkel Ľudovít Štúr meglőtte magát, vagy Štefánik pilótakabátját, amelyet repülőgépe lezuhanása után Pozsonyszőllősnél foglaltak le (1919). Megnézte, a család beleegyezésével lefotózta Alexander Dubček öltönyét is, melyet a halálos kimenetelű autóbeleset idején viselt.

Beneš az iratszekrényben

Megrázó, elgondolkodtató kisplasztikai fősorozat bukkan elő a galériában elhelyezett iratszekrényből. Martin Piaček a szlovák történelem legnagyobb ballépéseit, traumatikus politikai-történelmi eseményeit jeleníti meg. Az akta-fiók kihúzásakor emelkedik ki Eduard Beneš akkori csehszlovák köztársasági elnök krétaszobra. Rideg, bürokratikus aktusként ábrázolja a művész azt a pillanatot, amikor 1945. augusztus 2-án aláírta a 33. elnöki dekrétumot, amely megfosztja állampolgárságától és polgári jogaitól a németeket és magyarokat. 1996-os eseményeket is rejt az irattár, Róbert Remiáš autójának a felrobbanását Pozsonyban, Vladimír Mečiar harmadik kormánya idején, és csak az autó maradványaival szembesül a látogató. Egy újabb fiókból egy nyomda épületének modellje emelkedik ki, összecsukható tetővel 1914-ből, amikor S.H. Vajanský köpött egyet Marka Pietrová előtt a túrócszentmártoni nyomdában, amivel a férfi sovinizmusra mutat rá az alkotó. Lehetetlen felsorolni, vagy jellemezni valamennyi izgalmas alkotást, amelynek végső értelmezése a látogatókra vár. Aki még nem kapott volna kedvet a kiállításhoz, annak figyelmébe ajánlanánk Martin Piaček saját vérével festett családtörténeti képét.

„A művész másféle, nem szlovák vérének túlsúlya a nemzetiségek közép-európai térségre jellemző keveredéséről vallanak. Személyes történelme követi a nagybetűs történelem mozgását – a „közép európai nagy olvasztótégely“ térségében” – hangsúlyozta Helena Markusková.

A PERTU eddigi kiállítói

Az eddigi PERTU projekt alkotói voltak Fehér László és Martin Knut 1999-ben, Milan Bočkay és Pauer Gyula 2001-ben, Július Koller és Pinczehelyi Sándor 2003-ban, Kéri Ádám és Juraj Meliš 2005-ben, Peter Bartoš és St.Auby Tamás 2007-ben, Klára Bočkayová és Pittmann Zsófia 2009-ben, Juraj Bartusz és Nádler István 2011-ben, Hopp-Halász Károly és Rónai Péter 2013-ben, Milan Dobeš és Fajó János 2015-ben, Benczúr Emese és Varga Emőke 2017-ben, majd Tót Endre és Monogramista T.D 2019-ben.