Magyar fotóművészek alkotásai a Barta Gyula Galériában

Magyar fotóművészek alkotásai a Barta Gyula Galériában

Január végéig tekinthető meg a Barta Gyula Galériában a Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítása.PárkányA tárlatot Patrus Sándor, a szövetség elnöke és Nagy Tivadar alelnök, a szövetség egyik alapítója nyitotta meg.

Január végéig tekinthető meg a Barta Gyula Galériában a Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítása.

Párkány

A tárlatot Patrus Sándor, a szövetség elnöke és Nagy Tivadar alelnök, a szövetség egyik alapítója nyitotta meg. Az anyaországi és határon túli magyar fotósokat tömörítő szervezet létrehozásának ötlete 2001-ben vetődött fel. „Győri Lajos, a MAFOSZ elnöke fotóstalálkozót szervezett Budapesten. A határon túli magyar fotóművészek körében született meg a gondolat, hogy olyan művészeti szövetséget kellene létrehozni, amely összefogja, támogatja és képviseli a magyar fotóművészeket” – tájékoztatta lapunkat Nagy Tivadar.

2002. április 28-án harminc fotós alapította meg a Magyar Fotóművészek Világszövetségét, amelynek akkor hét szlovákiai tagja volt. A szervezet elnökévé Győri Lajost választották, akitől Patrus Sándor vette át a vezetést. „A szövetségnek jelenleg kilenc országból százhetvenkét tagja van. A tagok különböző hazai, valamint nemzetközi pályázatokon vesznek részt, és meghatározó szereplői a hazai és nemzetközi fotográfiai közéletnek. Azt is mondhatnánk, hogy a fotókultúra nagykövetei, hiszen azzal, hogy pályázatokon vesznek részt, a kiállításokon hazájuk fotókultúráját közvetítik, ugyanakkor a külföldről hozott irányzatokkal és gondolatokkal gazdagítják azt” – hangsúlyozta Patrus Sándor.

A szövetség egyik legnagyobb eseménye a nemzetközi fotópályázat megszervezése, melyre idén kilencvennégy alkotótól több mint nyolcszáz fénykép érkezett Hollandiából, Izraelből, Romániából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. A négytagú szakmai zsűri százhetvenkét fotót ítélt kiállításra alkalmasnak.

A párkányi galériában negyvenöt képből álló válogatást láthatnak az érdeklődők. A vándorkiállításon hat szlovákiai szerzőtől tizenkilenc fénykép szerepel. Az általános kategória mellett az Arany János élete és költészete, a magyar népzene és a S’Örömre fel! témában láthat képeket a közönség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?