Madárinfluenza már keleten is

Komlóskeresztes |

<p>Az eperjesi járásbeli Komlóskeresztes (Chmeľov) Podhrabina településrészén a H5 típusú madárinfluenza újabb gócpontját azonosították. Egy kisebb farmról van szó, melynek tulajdonosa saját fogyasztásra neveli a baromfit - tájékoztatott Michal Feik, a mezőgazdasági minisztérium szóvivője.&nbsp;</p>

A betegség első jeleit - fehér, vizes ürülék - január 6-án fedezte fel a gazda. Január 8-án három, két nappal később öt szárnyas elpusztult. A tetemek közül kettőt laboratóriumi vizsgálatra küldtek, melynek eredménye igazolta, hogy  H5 típusú madárinfluenzáról van szó.  TERJED A MADÁRINFLUENZA A KOMÁROMI JÁRÁSBAN A Regionális Állategészségügyi Hivatal a gócpont 3 kilométeres körzetében – azaz a monitorozott térségnek nyilvánított területen – hasonló óvintézkedéseket léptetett életbe, mint korábban a Komáromi járásban. Az érintett önkormányzatoknak összeírást kell készíteni a szárnyasokról, fokozni kell a biológiai védekezést (fertőtlenítést), meg kell akadályozni, hogy a baromfi érintkezzen szabadon élő szárnyasokkal, az itatóvizük nem származhat olyan helyről, amelyhez hozzáférhetnek szabadon élő szárnyasok, a jelzett térségből 15 napig tilos elszállítani a szárnyasokat és tilos a madarak vadászata is.  Szlovákiában az első madárinfluenza-fertőzési gócpontot még szilveszter előtt a főváros Pozsonyhidegkút városrészében találták egy családi háznál tenyészett baromfiállományban. A fertőzésben 65 baromfi pusztult el. A hús és a tojás házi fogyasztásra szolgált, nem került üzletekbe. Január 4-én a kassai állatkertben fedeztek fel négy fertőzött pézsmarécét, el kellett pusztítani őket, az állatkert zárva van. A vírus Szlovákiában eddig nem fertőzött meg embert. A pozsonyi és a kassai esetet követően a Komáromi járásban is megjelent a madárinfluenza. Január elején Nagykeszi mellett találtak 26 hattyútetemet a vadászok, a laboratóriumi vizsgálat igazolta, hogy a H5-ös vírus okozta a pusztulásukat. A napokban újabb elhullott szárnyasokról érkeztek bejelentések a Komáromi Regionális Állategészségügyi Hivatalhoz a Komáromi járás több részéről, Kaváról, Csicsóról, Komáromból. Tegnap 16 hattyútetemet találtak az Érsekújvári járásbeli Udvardon, elhullásuk okát még vizsgálják. (TASR, ujszo)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?