Mád – helyzetkép katasztrófa után

A legenda szerint Árpád vezér egy magaslatról szemlélve a Hegyalját így szólt: „Ma ád Isten szerencsét e tájon Ond és Tarcal vezéreknek.” Állítólag innen kapta a nevét Borsod-Abaúj-Zemplén megye festői szépségű települése, a Szerencstől néhány kilométerre található Mád.

Nem tudni, hogy akkor valóban adott e szerencsét a vezéreknek az Úr, ám az biztos, hogy május 4-én, délután háromnegyed háromkor a mádiakat nem kímélték az égiek. A tokaj-hegyaljai falura özönvízszerű jégeső zúdult, a patak kilépett medréből, és az áradás milliós károkat okozott. Egy helybéli férfit, aki az autóját szerette volna menteni, elsodort a víz. Már csak a holttestét találták meg. A férfi édesanyja a tragédia hírének hallatán szívrohamot kapott, és néhány órával a kórházba szállítás után elhunyt.

Amikor egy héttel a katasztrófa után Mádra érkeztem, ismét baljós felhők gyülekeztek a hegyek fölött. Az utcákat sártenger borította, az iszapot hatalmas munkagépekkel takarították el. Az emberek aggódó arccal kémlelték az eget. A múltkori kegyetlen leckéből megtanulhatták, hogy esetenként bizony a víz az úr. Galambosi Imre polgármestert a községházán találtam. Tíz perc ideje van rám, mondta fáradtan, ám minden kérdésemre készségesen válaszolt. Pedig az újságírókból és az esőből szemlátomást kezd már elege lenni. „Amikor kitört a vihar, épp a faluban voltam. Roszszat sejtve elindultam megnézni azokat a részeket, ahol kisebb esőzésekkor is gond szokott lenni a vízzel. Hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy most nagyon nagy a baj, így haladéktalanul értesítettem az illetékes hatóságokat. A szerencsi tűzoltóság, a katasztrófavédelem emberei és mindenki, aki csak tehette, azonnal a segítségünkre sietett. Az eső alig egy órán át esett, de a patakmeder nem tudta elvezetni a lezúduló áradatot. A szomszédos házakat és az utcákat pillanatok alatt méteres víz és iszap borította el. Huszonhat embert a helyi alapiskolában kellett elhelyeznünk, ők nem térhettek vissza az otthonukba. Egy napig szünetelt a tanítás Mádon, és az ivóvizet is lajtos kocsik hordták ide.” Miközben beszélgettünk, a polgármester telefonjai szinte percenként csörögtek, az irodában pedig jöttek-mentek a romeltakarításnál segédkező emberek. „A faluban júniusban akartuk átadni az 1 milliárd 40 millió forintért kiépített szennyvízhálózatot, ezzel most várnunk kell. Az elmúlt években kétszer is pályáztunk a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, sajnos eddig nem kaptuk meg a kért támogatást. 2002 óta vagyok a testület élén, azóta azon dolgozunk, hogy Mád visszanyerje egykori rangját. A két és fél év alatt elvégzett munkánkat most szinte elölről kezdhetjük. Jelenleg azonban a károk elhárítása a legfontosabb feladatunk. A katasztrófa másnapján létre jött védelmi bizottság közel 500 ingatlant vizsgált meg. Kilencven ház sérült meg, van közöttük olyan is, amelyet valószínűleg le kell bontani. A belügyminiszter által felajánlott 35 millió forintos gyorssegélyből az önkormányzat 5 milliót szociális támogatásként már szétosztott a lakosok között. Huszonkét család 100-100 ezer forintot kapott, 56 pedig 50 ezret a napi kiadásaik fedezésére. A kormány dönt arról, milyen formában támogatja a települést. A községre zúdult sarat, törmeléket és szemetet mihamarabb el kell takarítani, hogy a fertőzésveszélyt megelőzzük. Hétfőn a közterületeket fertőtlenítettük, a szennyvízgödrök szivattyúzását jelenleg is végzik. Ha a kárfelmérés befejeződik, a meglévő 30 millió forint további felhasználásáról döntünk majd. Azt felbecsülni sem tudom, mennyi pénzre lesz szükség ahhoz, hogy Mád olyan legyen, mint amilyen a katasztrófa előtt volt.”

A polgármesteri hivatalból a faluba mentem. A patak alig csordogált, szinte hihetetlen, hogy ebből az erecskéből öntötte el a víz a községet. Csontos Józsefné háza közvetlenül a patak partján áll. „A szőlőben dolgoztam, amikor esni kezdett” – meséli. „Hatalmas felhőszakadás volt, ezért behúzódtunk a borházba. A víz hömpölygött az utakon, én meg gyertyát gyújtottam, és imádkoztam Istenhez, hogy mentsen meg bennünket. Mást nem tehettem. Amikor hazaértem, a házunkat katasztrofális állapotban találtam. Derékig ért a víz a szobában, mindenem odalett. Napokig csak az iszapot hordtuk ki az udvarról, most meg arra várunk, hogy megszáradjanak a falak. Tényleg nem tudom, mi lesz velünk.” Vavrek Józsefné a falu alacsonyabban fekvő részén lakott. A lezúduló víz elsodorta a kerítést, a betonalapot pedig teljesen szétzúzta. „A házunk lakhatatlan lett. A nővéreméknél húztuk meg magunkat, nekünk semmink sem maradt. Az épület alapja is megsérült, ha kiszárad, lehet, hogy összedől az egész. Két gyerekem iskolába jár, az egyikük ma érettségizik. Mihez kezdjek most, mondja meg. Ötven- meg százezer forintokkal semmire sem megyünk. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet emberei tegnap Miskolcra vittek minket, az ő költségükre legalább élelmiszert és tisztítószereket vásárolhattunk.” Mátyás Ernő geológus, a legnagyobb helyi üzem tulajdonosa így vélekedik: „Katasztrófa, ami Mádon történt, de nem példa nélkül való az eset. Mátyás királyt állítólag a Duna jegén koronázták meg, tudomásom szerint azóta sem fagyott be teljesen a folyó Budánál. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy rendkívüli természeti jelenségek mindig voltak és lesznek. Ez a május 4-ei felhőszakadás is ilyen volt. Évtizedek óta itt élek, emlékeim szerint nálunk az 50-es évek végén volt hasonló áradás. Ilyen pusztítást azért nem végzett, bár igaz, a településszerkezet is másmilyen volt akkor. Másutt voltak a szőlőskertek, és a talaj sem volt ennyire föllazítva. Bűnbakot azonban nem érdemes keresni. Annak, aki nem képezte ki az esővíz-elvezető árkokat, van némi felelőssége, de ennyi vizet semmilyen árok sem fogott volna fel. Elméletileg a lehullott csapadék egyharmada elpárolog, harmada elfolyik, a maradékot a talaj issza fel. Egyetlen óra alatt az esővíz nem tudott elpárologni, a talaj pedig a csapadékos tavaszi időjárás miatt már telített volt.”

Közben az eső újra zuhogni kezdett, a bakancsomra ragadt sártól szinte lépni sem tudok. A hegyről az útra újra iszap és víz ömlik. Bevallom, kicsit megrémít a látvány. Egy helybéli asszony a sarat söpri az utcán a szakadó esőben. „A mi házunkat nem öntötte el az ár – mondja – de a szőlőnket elverte a jég. A pince plafonig megtelt vízzel. Szerencsére a hordóink üresek voltak, de vannak olyanok, akiknek több ezer liter boruk folyt el.” Míg beszélgettünk, elállt az eső, sőt a nap is kisütött a felhők közül. Nem ismétlődött meg a múltkori áradás. Ma úgy tűnik, újra szerencsét adott az Isten a mádiaknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?