Letörte a testület a polgármester vétóját

Komárom |

<p>Letörte a testület Stubendek László (független) polgármester első, a szakbizottságok összetételére vonatkozó határozat vétóját. Az ülés legvégére a képviselőknek sikerült végre választ kapniuk arra a szinte minden hozzászólásban felmerülő kérdésre is, hogy valójában mi volt a vétó oka.</p>

A szakbizottságok összetételéről – az egyes képviselői csoportok közti hosszas egyeztetés után – a januári ülésen egyhangú szavazással döntöttek a képviselők. A megegyezés része volt, hogy tiszteletben tartják egymás jelöltjeit. A felszólalók utaltak arra, hogy a polgármester mindvégig részt vett ezeken az egyeztetéseken, és a testületi ülésen sem emelt kifogást a jelöltek személye ellen, mégis vétózott. Arra is rámutattak, hogy a hatályos törvény alapján a szakbizottsági tagok jelölése és megválasztása a testület kizárólagos hatásköre, a javasolt személyekkel kapcsolatban pedig semmilyen korlátozást nem tartalmaz a jogszabály. A testület tehát a törvénnyel összhangban választotta meg a szakbizottságok tagjait.

A polgármester akkor vétózhat, ha az elfogadott határozat törvénytelen vagy nyilvánvalóan előnytelen a városnak. Az első feltétel nem teljesült, a második viszont szubjektív. Több képviselő szerint az, hogy egyik vagy másik bizottsági tag személye előnytelen lenne a városnak, igencsak megkérdőjelezhető indok.

A vitában mindvégig rezonált az utóbbi hetekben nagy vihart kavart téma, a városi tulajdonú KOMVaK cég ügye. A társaság ugyanis anélkül zálogosított el egy beruházás garanciájaként ingó és ingatlan vagyont, hogy arról előzetesen értesítette volna a város vezetését. Bár a társaság irányítói nem követtek el törvénysértést és az alapszabállyal összhangban jártak el, etikailag mégis megkérdőjelezhető a lépésük. A vétó és a KOMVaK ügye azon a ponton kapcsolódik, hogy a pénzügyi bizottság tagjai közé választották Olláry Viktort, a KOMVaK igazgatótanácsának elnökét is. Mivel azonban Stubendek László hivatalosan nem indokolta vétóját – amihez egyébként joga van –, csak utalások történtek a KOMVaK körüli botrányra. Éppen ezért a vita során a képviselők többször felszólították a polgármestert, nyíltan valljon színt: Olláry Viktor személye miatt vétózott-e.

Stubendek végül engedett a nyomásnak, és kijelentette: minden mögött a KOMVaK-ot kell keresni. „A bizottságok megválasztása és a határozat aláírása között szereztem tudomást a városi cégben történtekről. Úgy vélem, nem jó, ha egy szakbizottságnak tagja olyan valaki, aki egy városi cég igazgatótanácsának elnöke is egy személyben, aki közvetlenül érintett a döntésekben” – mondta a polgármester. Szerinte a vétó arra is jó volt, hogy végre komolyan kezdjenek foglalkozni a KOMVaK-kal. Azt egyébként több képviselő is kérte, hogy alapos átvilágítás után önálló testületi ülésen vitassák meg a társaság tevékenységét. A bizottságok összetételének kérdését viszont a többség szerint nem lett volna szabad összemosni a KOMVaK ügyével.

A vétó letöréséhez, azaz az eredeti határozat megerősítéséhez 15 szavazatra volt szükség a 25 tagú testületben. A szükségesnél lényegesen többen, 19-en szavaztak mellette, négyen ellene, egy képviselő nem szavazott, egy pedig, bár jelen volt, nem regisztrálta magát a szavazásnál. A szavazás eredménye azt jelenti, hogy végre felállhatnak a szakbizottságok és megkezdődhet az érdemi munka. A legégetőbb a 2015-ös költségvetés elfogadása lenne; a büdzséről a vétó okozta késlekedés miatt az eredetileg tervezett február 19-i ülés helyett leghamarabb március elején tárgyalhat a testület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?