Letartóztatták Ábrahám alpolgármesterét

drog
Nagyszombat/Galánta |

Drogbandára csapott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a hétvégén. Ábrahám alpolgármesterét is letartóztatták a rendőrök.
A Nagyszombati és a Pozsonyi kerületben tartott razzia során leplezték le a többnyire Szeredben, Galántán és Nagyszombatban tevékenykedő drogbandát.

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a Venal akció keretében a drogellenes egységgel közösen több házkutatást is tartottak és kihallgatták a tanúkat. Tizenkilenc embert bűnszervezet működtetésével gyanúsítanak, közülük tizenegynek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt is felelnie kell. A szóvivő szerint a lefoglalt kábítószer mennyisége bizonyítja a bűncselekmény súlyosságát. 2015 óta több mint két és fél tonna, közel 4,8 millió euró értékű tabletta és 480 kilogramm metamfetamin mehetett át a csoport tagjainak kezén. Az akció során öt vádlottat letartóztatott a rendőrség, lefoglaltak 141 ezer euró készpénzt és 31 kilogrammnyi endorfintartalmú tablettát, amelyből mintegy 6,6 kilónyi, 200 ezer eurót érő metamfetamint lehet előállítani. A TV Noviny értesülései szerint az egyik letartóztatott Radovan Fodor, a Galántai Járási Rendőrkapitányság nyomozója, aki 2005-től négy évig a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalban teljesített szolgálatot, ahonnan saját kérésére távozott. A férfit azzal gyanúsítják, hogy az egykori munkatársaitól szerzett információkat továbbította a bűnszervezet tagjainak. Az exrendőr sikeresen szerepelt az önkormányzati választáson, a galántai járásbeli Ábrahám alpolgármestere lett.

Ha bebizonyosodik a vádlottak bűnössége, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetéséért pedig húsz-huszonöt év, vagy életfogytiglani börtönbüntetés járhat. Michal Slivka közölte, a nyomozó kérte, helyezzék vizsgálati fogságba az öt gyanúsítottat. „Néhányuk már más bűncselekmény miatt vizsgálati fogságban van” – tette hozzá a szóvivő. (tvnoviny.sk, béva)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?