Less Károly: Nem szabad feladni!

2
Komárom |

Less Károly rendezvény-szervezővel pályázatíróval, egykori képviselővel(2014–2022) és esketővel beszélgettünk a Komáromban tartott Bódi Tesók előadást követően, amelynek főszervezője volt. A Facebookon 314 ezer követőt számláló testvérhármas a motivációs előadásra 650 embert mozgatott meg a városban. Idén még érkezik Almási Kitti klinikai pszichológus és Hevesi Kriszta szexuálpszichológus is Komáromba.

A városért és a régióért tevékenykedő Less Károly úgy érzékelte, hogy a Komáromban megrendezésre kerülő számtalan program közül kevesebb volt a bátorító és önfejlesztő rendezvény. Így került kapcsolatba például a motivációs előadásokat tartó Bódi Tesókkal is. 

„Lehet, van bennem egy kis pszichológus véna. Figyeltem az embereket, s azt láttam, hogy nagyon sokan magukba vannak zuhanva. Úgy gondoltam, ha ilyesfajta motivációs, vagy épp segítő típusú előadásokat szervezek a városban, akkor egy-egy mondat, vagy gondolat talán segíthet egyeseknek átlendülni az akadályokon” – részletezte Less Károly. 

Kifejtette, hogy szerinte határozottan szüksége van az összlakosság 98 százalékának valamilyen szinten az ilyen típusú lélek-emelő előadásokra. 

„Talán azok a dolgok hiányoznak a társadalomban, amik kimaradtak az iskolából. Látjuk, hogy a közösségi médiában jónéhányan idézeteket osztanak meg, felfigyelhetünk erre egyfajta segélykiálltásként is” – részletezte, majd hozzátette, hogy évente 3-4 motivációs előadást, segítő beszélgetést szeretne szervezni.

Lapunk kérdésére, miszerint miért pont a Bódi Tesókra esett a választás a sok motivációs tréner közül, elmondta, hogy szerinte ők egy nagyon széles közeget tudnak megszólítani a közérthetőségükkel, élettapasztalatukkal és bölcsességükkel.

 „Talán jobban eljut a mondanivalójuk a közemberekhez, mert annyira nem szakszöveg. Az élethez szükséges tudás, tapasztalat, amikre valamilyen okból kifolyólag nem tettünk szert, átjön az előadásaik által” – magyarázta.

A rendezvény szervezésénél kiemelte, hogy az előadók mindenképp közelebb szerettek volna ülni a nézőkhöz, így kialakítva egy személyesebb kapcsolatot. 

„Én is úgy gondolom, ha van egy tartózkodó közönség, akkor nehéz beleadni a maximumot, de a komáromi közönség nagyon befogadó volt” – mondta Less. 

Megjegyezte azt is, hogy a Bódi Tesók stílusában van egyfajta könnyed, közvetlen vulgaritás, ami még természetesebbé teszi a közönséggel való kapcsolat kialakítását és egy kis nyomatékot ad a mondanivalónak, jobban bevésődik.

Less Károly kifejtette, hogy lelkileg még az emberek próbálják összeszedni magukat. Ez az a pont, amit megpróbált megfogni. Itt volt a Covid-sokk, majd az azt követő traumatikus állapotok (szorongások és félelmek). Berobbant az ukrán konfliktus a szomszédban, jött a drágulás és a válság. A szakemberek és a sokat látott emberek az ilyen helyzetekben tudnak segíteni és úgymond lelket önteni azokba, akik az az adott körülményektől, a kilátástalanságtól szenvednek. 

„Ez volt fő motivációs tényező. Bátorítani és nem feladni, tovább csinálni” – nyugtázta.

A rendezvényszervező kitért arra is, hogy a szaktekintélyek általában szakmai oldalról közelítik meg az emberi problémákat. Tehát adott egy probléma, miért van az probléma és találjunk rá megoldást. A motivációs trénerek, akárcsak a Bódi Tesók, egyfajta könnyed példákkal próbálják megközelíteni ezeket, szakszavakat mellőzve.

„Mondok egy konkrétumot. Elég keményen átéltem a koronavírust. Több dolog tartott életben, de a legfontosabb a kisfiam volt, s erre a helyzetre az a gondolat érintett meg, amit ők akkor, jókor, jó helyen kimondtak. Így hangzott: A sírból már nem tudsz kimászni. Küzdeni kell” – mesélte Less. Röviden így jellemezte az előadások pozitívumát.

Az egykori képviselő azt is elárulta, hogy az előadáson résztvevők átlagéletkorát nem tudná megsaccolni, de a jelen voltak tizenévesektől kezdve az idősek is. Úgy látja, hogy a fiataloknak is szükségük van lelki táplálékra.

 „A fiataloknak, a húsz-harminc éveseknek egyaránt, sajnos jelenleg az egyház széles környéken kevésbé tudja megadni azt a lelki feltöltődést, amit várnak. Az új, modern kori válságokra és az ezekből adódó lelki problémákra a szakemberek és a motivátorok találtak részleges megoldásokat, valószínűleg ezért is vonzanak be nagy tömegeket” – zárta a gondolatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?