Lemondott az érsekújvári Csemadok-elnök

Érsekújvár |

<p>Berényi Margit elnök bejelentette lemondását a Csemadok érsekújvári alapszervezetének szerdai vezetőségi ülésén ,és a továbbiakban nem kíván részt venni a vezetőség munkájában sem.</p>

A kulturális szervezet vezetősége úgy döntött, nem hív össze rendkívüli közgyűlést, hanem 2012 februárjáig ideiglenesen Reméň Éva elnökségi tagot bízzák meg a vezetői feladatok ellátásával. Berényi Margit megerősítette lapunknak a lemondását, és hozzátette, továbbra is hajlandó részt venni a Fortunatus verséneklő együttes felkészítésében, de nem vállalja tovább az elnöki feladatokat, mert belefáradt. Farkas Margit elnökségi tagtól megtudtuk, hogy hosszas latolgatás után döntöttek Reméň Éva mellett, aki évek óta részt vesz a vezetőség munkájában, s megfelelő hazai és külföldi kapcsolatokkal, zenei képesítéssel rendelkezik.

Országos viszonylatban elsőként 1949-ben Érsekújvárban alakult meg a Csemadok helyi alapszervezete. Kulturális harcnak, vagy generációs problémának is nevezhetnénk azt, ami évek óta zajlik a városban. A szlovákiai magyarok számára fesztiválokat, irodalmi esteket, zenei rendezvényeket szervező civil szervezetek nem nyertek bebocsátást a Csemadok-székházba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?