Leadják-e az igazolványokat?

Nagykapos. A III. liga keleti csoportjának nagykaposi sereghajtója is elkezdte a felkészülést a pontvadászat tavaszi folytatására. Január 7-én, az első edzésen Štefan Skrežina vezetőedző tizenöt játékost üdvözölt. A gyakorlásról hiányzott az együttes kapusa, Feke, aki információink szerint a tiszacsernyőiekhez készül.

Nagykapos. A III. liga keleti csoportjának nagykaposi sereghajtója is elkezdte a felkészülést a pontvadászat tavaszi folytatására. Január 7-én, az első edzésen Štefan Skrežina vezetőedző tizenöt játékost üdvözölt. A gyakorlásról hiányzott az együttes kapusa, Feke, aki információink szerint a tiszacsernyőiekhez készül. Rajta kívül még a Terebessy, Lizák kettős tanulmányi elfoglaltsága, Varga betegsége, Zsiró és Šipoš munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vett részt a tréningen. A szakvezetés a felnőttek közé vezényelte a két ifistát, Kaplárt és Vargát, újoncnak csupán a ruskái Kostrej számított. Január elején véget ért a tetemes tartozás miatt elrendelt áramszünet, ismét eniergiafogyasztóvá váltunk – nyilatkozta a mindenkit egyaránt érintő pozitív fejleményről a sportvezető. Edzőtáborozásra természetesen nem készülnek a kaposiak, akik a felkészülési időszakban pályájukon és a tornateremben tartják majd a gyakorlásokat. Húsz edzőmeccset szeretnének lejátszani, zömmel hétvégeken. Babiák János, a nagykaposiak mindenese nem titkolja, újfent megkeresték, s ajánlatot tettek neki a nagymihályiak. „Klubelnökünkkel, Milan Bystrajjal immár egy esztendeje mostoha körülmények között végezzük munkánkat. Még csak kilátás sincs a javulásra. Azt fontolgatom, hogy a játékosigazolványokat ezen a héten leadom a városi hivatalban. Kilencven százalékban már eldöntöttem, hogy igent mondok a Zemplín elnökének ajánlatára” – körvonalazta közeljövőt illető elképzeléseit az Energetik klubmenedzsere. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?