Lámpa nélkül a veszélyes kereszteződés

Kassa |

<p>Hétfő reggel kikapcsolták az áramot a kassai Déli sugárút (Južná trieda) egy szakaszán, egy forgalmas gócpont jelzőlámpái sem működtek.</p>

A kassai sugárút egy szakaszán három napon át szünetelt az áramszolgáltatás, a Jantár utca–Déli sugárút–Rastislav utca kereszteződésében lévő közlekedési lámpák sem működtek. A kereszteződés a város egyik legforgalmasabb gócpontja, naponta több ezer autó, busz és villamos hajt át rajta. A város vezetőségétől megtudtuk, előre tervezett áramszünetről volt szó.

A Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató (Východoslovenská distribučná, a. s.), és a kassai lakásszövetkezet a bejárati ajtókra ragasztott szórolapokkal tudatta az érintett lakosokkal, hogy ideiglenesen nem lesz áram, a jelzőlámpák lekapcsolását értesüléseink szerint nem jelezték. „A hivatalos információkon kívül mi sem tudunk többet mondani” – mondta Miroslav Sambor, a kassai önkormányzat helyettes szóvivője. „A városi jelzőlámpákat egy magáncég működteti, amelynek szerződése van a kassai önkormányzattal. A jelzőlámpák le- és felkapcsolása nem a rendőrségtől függ” – nyilatkozta lapunknak Alexander Szabó, a Kassa Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvívője.

Szabó azt is elmondta, a rendőrség felügyelte a forgalmat és felhívta a sofőrök figyelmét a balesetveszélyre. Lapunk azonban úgy értesült, a három kritikus nap alatt egyszer sem volt rendőri irányítás a kereszteződésnél, az autósok saját maguk bírkóztak meg a nehézségekkel. Felkerestük a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltatót, elmondták, hogy az áramszünet a Bolgár utcai trafóállomás felújítása miatt volt szükséges, a munkálatokat a tervezett határidőn belül befejezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?