<p>A hét végén rendezték meg a 2. Mikulás-futást a Bodrogköz központjában. A célban ajándék és forralt bor várta a futókat.</p>
Közel kétszáz Mikulás futott Királyhelmecen
A Királyhelmeci Kocogók által szervezett eseményen közel kétszázan álltak rajthoz, az indulók Mikulás-jelmezben vagy valamilyen kiegészítőben nevezhettek. A Millennium térről induló verseny előtt Csótó Rita vezetésével rövid bemelegítőt tartottak, majd a rajt után a kb. 1,2 kilométeres távot megtevő mezőny a városháza mellett álló városi karácsonyfa előtt ért célba. Az esemény házigazdája Nádasdi Péter alpolgármester volt, a futókat Pataky Károly polgármester köszöntötte, aki maga is teljesítette a távot. A rajt előtt egyébként Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy karácsonyi ajándékként a kormány 600 ezer euróval támogatja a királyhelmeci óvoda bővítését és modernizációját. A célban a felnőtteket forralt borral, a gyerekeket pedig kisebb ajándékokkal várták. A hagyományteremtő céllal tavaly először megszervezett eseményt Királyhelmec önkormányzata, helyi vállalkozók és magánszemélyek támogatták. Királyhelmecen nagy hagyományai vannak egyébként a futósportnak, a helyi futók rendszeresen részt vesznek rangos hazai és külföldi versenyeken, melyekről szép eredményekkel térnek haza.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.