Koszovó kész elismerni Szerbia függetlenségét

Hashim Thaqi és a párt prizreni jelöltje kampányol. Győztek…?Koszovó népe harmadízben járult az urnákhoz november 17-én. A parlamenti és helyhatósági választások iránti érdeklődés alig volt magasabb a szlovákiai politikusok, illetve a nagyközönség által a „bársonyos forradalom” évfordulója iránt tanúsított „lelkesedésénél”. Nem is csoda: mi rádöbbentünk, hogy nem tudunk rendszert váltani, Koszovóban meg esett… A központi választási bizottság egyik tagja legalábbis ezzel indokolta az alacsony részvételi arányt, mely alig érte el a 43 százalékot.

Bár végleges eredmények még nem állnak rendelkezésünkre, az öt esélyes koszovói párt, illetve politikai tömörülés közül egyik sem fogja elérni a 35 százalékos választási küszöböt, így kicsi a valószínűsége annak, hogy december 10-éig megalakul az új kormány. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a szerb pártok közül csupán egy vett részt a választásokon, holott a 120 tagú koszovói parlamentben 10 szék éppen a szerbeket, míg 10 másik a többi kisebbség – például a bosnyákok, cigányok – képviselőit illetné meg. Még egy fontos adalék: a pártvezéreken, illetve a szűkebb vezetésen kívül talán senki sem tudja, kit és mit képvisel egy-egy tömörülés. Programját tekintve valamennyi koszovói párt balos, szociális beállítottságú, míg jobboldali hajlamaik főképp az ország szuverenitásának rendezése, illetve a kisebbségi kérdés kezelése terén mutatkoznak meg. Bizonyos értelemben véve valamennyien konzervatívak, gazdasági téren ugyanakkor haladó liberálisok. Meglátásom szerint egyetlen dologban értenek egyet: az ország egy kiaknázatlan kincsesbánya…

Az új-régi ember

Nem kis kaliber Hashim Thaqi – szűrtem le a tanulságot szlovák kollégámmal tett, választások előtti koszovói körutam alkalmával. Pályafutását a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) tisztjeként kezdte, s jó gerillához híven az ideit megelőző parlamenti választások előtt még szigorú tekintettel nézett le a plakátokról választóira. Azóta – gondolom, amerikai és izraeli választási szakértői tanácsára – „fellazult”; mosolyog, kommunikál, s kampányfőnöke egyenesen felszólít, hogy interjúvoljuk meg. Tekintettel az úton-útfélen visszaköszönő szegénységre, elsősorban gazdasági programjáról kérdezzük. Általánosságokban válaszol – több ezer munkahelyre, külföldi befektetőkre lesz szükség, valamint a kisiparosok és gazdák támogatására. Az ország függetlensége kapcsán jóval határozottabb: december 10-ét követően rögtön kihirdetik az önállóságot; addig is a jelenleg még hiányzó állami struktúrák kiépítésén fáradoznak. Koszovóban nincsenek reális időben működő hivatalok – figyelmeztet egyik ottani kollégám –, a legelemibb ügyek elintézése is heteket, hónapokat vesz igénybe. A működő államapparátus létrehozása tehát legalább annyira nagy kihívás, mint az ország energetikai ellátásának megoldása.

„Hiszek a győzelmünkben, sőt biztosra veszem, hogy megnyerjük a választásokat” – zárjuk a beszélgetést, miközben befutunk Prizrenbe, s az albán, koszovói, sőt EU-zászlókat lengető tömegben megpróbálunk eljutni a sportcsarnokig, ahol már ezerkétszáz wattal bömböl a Europe együttes Végső visszaszámlálás című opusa. ĺgy a kelet-koszovói rendezésre, valamint a kisebbségek helyzetének megoldására vonatkozó kérdéseimet már nem tudom feltenni.

Azt meg, hogy kommentálja a nyugati sajtó híreit, melyek szerint pártja, a PDK hívei az albán maffiára jellemző behajtási módszerekkel tettek szert a kampányhoz szükséges tőkére, megsarcolva a helyi vállalkozókat, taktikai okokból nem firtatom. Elvégre Koszovó a nagy lehetőségek országa…

A lehetséges partner

A Thaqi PDK-jával korábban szövetkező, „futottak még” kategóriába sorolható kisebb pártokon kívül a jelenleg is kormányzó LDK-nak van jó esélye arra, hogy kormánytényező legyen. Koszovóban ezt egyfelől úgy mondják, hogy „nem zárkózunk el a koalíció elől”, másfelől viszont hangsúlyozzák, hogy „készek vagyunk ellenzékbe vonulni”. Innen már csak egy lépés az arany középút…

Az országot a nevezett párt színeiben irányító Fatmir Sejdiu elnök különben több ízben is hangsúlyozta: a megboldogult Ibrahim Rugova szellemi hagyatéka kötelezi őket arra, hogy folytassák a megkezdett munkát. „Mi nem akarjuk fiataljainkat a kazah meg az orosz sztyeppekre küldeni, mint egyesek – hangsúlyozza –, itthon kell megfelelő életkörülményeket teremtenünk számukra. Ugyanakkor nem ígérünk olyasmit, ami nem tudunk teljesíteni. Tisztelve és tolerálva politikai ellenfeleinket azonban ki kell jelentenünk, hogy az LDK már megteremtette itt az önálló államiság alapjait.”

Mindez bizonyos Beghjet Pacolli úr, illetve pártja, az AKR (Új Koszovó Szövetség) címére hangzott el. A Svájcból hazatért mágnás feltehetőleg Koszovó leggazdagabb embere; vagyona becsült értéke meghaladja Koszovó alig 700 millió eurós éves költségvetését. Oroszországi és kazahsztáni építkezésein koszovói albánok százait foglalkoztatja, ők pénzelik az otthon élőket. Pacolli úr szinte minden faluban, városban több ezer munkahelyet ígért, tekintet nélkül arra, hogy van-e egyáltalán annyi munkaképes lakosa az adott településnek. Kampánya olykor bohózatba csapott át, a választók 12 százalékának szavazatait sikerült begyűjtenie a PDK 34 és az LDK 23 százalékával szemben.

Még egy mozzanat, mely nem járult hozzá az AKR-vezér népszerűségéhez: több helységben is hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a független ország elnökeként az első küldöttséget ő vezethetné Belgrádba. A koszovói állapotokat tekintve ez nem túl jó ajánlólevél.

Kívül-belül homály?

Koszovóban – beleértve a fővárost, Pristinát is – mindennapos az esti elsötétítés. A nagyközönség ilyenkor benzinmotoros áramfejlesztők diszkrét „zümmögése” mellett ül a kávézókban, s csodálja a dombra kúszó diplomata-negyed ugyancsak „alternatív forrásból” nyert fényeit.

A koszovói éjszakát uraló sötétségnél azonban van itt veszélyesebb „homály” is – az analfabetizmus és az abból fakadó bajok. A munkaképes lakosság közel 60 százaléka munkanélküli, s ezek több mint 70 százalékát nők teszik ki. A lakosság 12,5 százaléka írástudatlan, s itt a nők aránya 14 százalék. Jóval megelőzik így a térség más országait, például Horvátországot és Albániát, ahol a nők csupán 2,8, illetve 1,7 százalékkal rontják a statisztikát.

Ugyancsak egyfajta „homállyal” magyarázható a szerbeknek a választások iránt tanúsított magatartása, melyeken feltételezések szerint Belgrád utasítására nem vettek részt. Mivel november 17-én a helyi képviselőtestületek összetétele is eldőlt, a szerbek így kivívták maguknak, hogy – függetlenül a tartomány önállósulásától – ezen túl az albánok döntsenek róluk. Ez szintén nem sok jóval kecsegtet.Míg Európa nyugati részében Richard Holbrook, az USA egykori külügyminisztere arról biztosítja a világot, hogy Koszovó önállóságának egyoldalú kinyilvánítását követően az USA – néhány európai állammal, így Görögországgal, Ciprussal, Bulgáriával és Romániával ellentétben – elismeri annak függetlenségét, a jelenleg még dél-szerbiai tartományban egyre halnak az emberek. A főképp fiatalok által elkövetett öngyilkosságok száma az utóbbi években megháromszorozódott, s jó esélyük van arra, hogy e téren felzárkózzanak Japánhoz és Magyarországhoz. A koszovói lapok legalább két öngyilkosságról tudósítanak naponta, részletezve a „halálnemet” is: felhajtott egy flakon Domestos-t, késbe dőlt, főbe lőtte magát… A veterán diákvezér, a házi őrizetből épp hogy csak szabadult Albin Kurti a világháló útján a hét elején üzent nekem, illetve a többi „forradalmi ifjaknak”, hogy nem adja fel.

„Az ország lakosainak elegük van abból, hogy a kormányzat nem oldja meg a gondjaikat, a politikai pártok pedig csak hitegetik őket. Mozgalmunk, a Vetevendosje (Önrendelkezés – a szerző megj.) így nyílt ellenállásra, utcai tiltakozó megmozdulásra szólítja fel mindazokat, akik úgy érzik: eljött az ideje, hogy önmagunk döntsünk saját sorsunkról…!”

A kérdés tehát már csak az, hogy tényleg eljött-e az idő…?