Költeni kell a temetőre

Aktualizálnák a korában kidolgozott pályázatot.KirályhelmecHamarosan bővíteni kell az új köztemetőt, és a ravatalozó felújítása is egyre időszerűbb.A korábban elkezdett munkálatok keretében eredetileg 600 új sírhelyet alakítottak volna ki.

Aktualizálnák a korában kidolgozott pályázatot.

Királyhelmec

Hamarosan bővíteni kell az új köztemetőt, és a ravatalozó felújítása is egyre időszerűbb.

A korábban elkezdett munkálatok keretében eredetileg 600 új sírhelyet alakítottak volna ki. A fejlesztésnek csupán egy része valósult meg, ám a sírkert bővítése nem várhat tovább. Szükség van a ravatalozó komplex felújítására és bővítésére, valamint a parkoló rendbetétele, és a közvilágítás modernizációja is. Korábban minderre azért nem volt lehetőség, mert a temető alatti földterületek tulajdonjogi viszonyai rendezetlenek voltak. Ez a probléma azonban időközben megoldódott, ugyanis a város 2014-ben az egyházi tulajdonú parcellákat hosszú távra bérbe vette, és arról is megállapodott a bérbeadóval, hogy a temető területét kb. egy hektárral bővíti. Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, a település korábbi vezetése néhány éve kidolgoztatott ugyan egy projektet a fejlesztésre, ám ez mára valószínűleg elavult. A több száz eurós költséggel megvalósítható beruházásra – mely egyebek mellett magában foglalná a ravatalozó átépítését, térfigyelő kamerák elhelyezését és új parkolók kialakítását is – korábban nem volt pénz. Mivel a város pénzügyi helyzete ezt most lehetővé teszi, a temető bővítése újra napirendre került. Az egyelőre nem dőlt el, hogy a város, miután átdolgozza a korábbi projektet, új pályázat útján igényel támogatást a fejlesztésre, vagy saját forrásokból, szakaszonként valósítja meg a tervet.

A korábbi városvezetés egyébként részben felújíttatta a ravatalozó belső tereit, és a berendezést is korszerűsítették. Több mint 22 ezer eurót fordítottak erre. A település idei költségvetésében a köztemető bővítésével kapcsolatos munkálatok elvégzésére 67 ezer eurót különítettek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?