Koháry Istvánról szóló sétával zárul az idei turistaszezon a füleki várban

füleki vár

Séta II. Koháry István, a füleki vár utolsó várkapitánya nyomában – ezzel a programmal zárul az idei turistaszezon a losonci járásbeli Füleken. A sétára szombaton, november 16-án, 13 órától kerül sor. A részvétel ingyenes. A TASR hírügynökséget Viktória Tittonová, a vármúzeum igazgatónője tájékoztatta.

„A séta a várból indul. Az érdeklődők meglátogathatják a város három legrégebbi épületét, melyek közül mindegyik a hős várkapitány nevéhez kötődik” – fejtette ki Tittonová. A vár területén röviden értékelni fogják az idei turistaszezont és bemutatják a múzeum jövő évi terveit is.

A vár megtekintése után a Koháry kúriához sétálnak. Az épület mellett az érdeklődők megnézhetik a pincehelyiségeket is, köztük egy börtöncellát. Az utolsó megálló a ferences templom lesz.

„A látogatókat itt Jakab atya fogadja majd. Megtekinthetik a felújított templombelsőt, a restaurált főoltárt és a falfestményeket. Érdekességeket is megtudhatnak a ferencesek életéből, valamint arra is fény derül, ki építtette újra a templomot és a kolostort a 18. század elején” – zárta Tittonová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?