Kisebbségi est

Az emberi jogok világnapja tiszteletére negyedik éve rendezik meg Kassán a Nemzeti Kisebbségek Estjét. A város, amelyben kilenc nemzeti kisebbséget tömörítő klub működik, ideális helyszínnek bizonyult.

A klub aktivistái a szervezés során szorosan együttműködtek a városi képivselő-testület nemzeti kisebbségek szakbizottságával – amely egyébként a maga nemében országos kuriózumnak számít. Štefan Čabala, a bizottság elnöke elmondta, a városi költségvetésből idén 70 ezer koronát kaptak, a vasárnapi rendezvényt a kulturális minisztérium is támogatta 118 ezer koronával, az est fővédnöke pedig Zdenko Trebuľa kassai főpolgármester. Kísérő rendezvényként vasárnap délelőtt nemzetközi szemináriumot szerveznek a hazánkban élő ukrán és ruszin kisebbséget érintő kérdésekről. A tíz meghívott előadó történelmi, jogi, vallási, valamint az önazonossággal és az anyanyelvi oktatással kapcsolatos témákat érint. Az esti fellépők között is túlsúlyban lesznek a ruszin és ukrán kisebbség képviselői, azaz változás történt az előző évek gyakorlatához képest, amikor is valamennyi Kassán és környékén élő kisebbség teret kapott. Glezgo Antal, a nemzeti kisebbségek klubjának vezetője szerint ezzel a túlságosan hosszú és sokak szerint vontatott műsort szeretnék felpörgetni. Tizenkét produkciót láthat a közönség vasárnap este a Művészetek Házában, a magyar kisebbséget az idén ötvenéves nagyidai Ilosvai néptáncegyüttes képviseli. Mind a klubnak, mind pedig a kisebbségi bizottságnak ez az idei legfontosabb rendezvénye, ezért nem volt könynyű válogatni a rengeteg fellépni vágyó jelentkező közül. Aki lemarad a vasárnapi estről, legközelebb december 20-án, a Fő utcai karácsonyi műsor keretében láthatja néhány kassai kisebbségi művészeti csoport műsorát. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?