Királyválasztás és első roma kongresszus

Érsekújvár |

<p>Szombaton Érsekújvárban, a Béke moziban tartják az első országos roma nemzeti kongresszust. A szervezők elsődleges célja a három roma törzsbéli család, a szlovák (servika roma), magyar (ungrika roma) és az oláh (vlachika roma) álláspontjainak közelítése.</p>

Tavaly április 12-én Kassán koronázták meg I. Róbert roma királyt, Róbert Botoš kassai vajdát, aki céljául tűzte ki a romák egyesítését. Az érsekújvári kongresszus egyik programpontja az elmúlt időszak értékelése és az új király megválasztása. Ravasz József, a találkozó főszervezője elmondta, nagy gondot okoz, hogy a három roma törzsbéli család között továbbra is sok a nézeteltérés. „A magyar romák képviselőjeként is fontosnak tartom, hogy végre közös nevezőre jussunk. A találkozón szó lesz a romák gazdasági és politikai helyzetéről, megfelelő érdekképviseletéről és problémáik megoldásáról” – mondta Ravasz.

A jelenlegi szabályok értelmében a király nevezi ki a megyei kormányzókat, akik lehetnek akár az adott térségben megválasztott vajdák is. Az oláh romák egy részének azonban nem tetszik, hogy a király ilyen módon irányítja őket. Ravasz elmondta, a rumungrók száma, akik egyetértenek a király kinevezésével, eléri a 450 ezret. Az oláh romák körében azonban még mindig nagy a megosztottság ezen a téren. „2015. április 17-én jegyeztettem be a Roma Királyi Udvar és Királyi Tanács Polgári Társulást. A vajdák szerepe továbbra is vitathatatlan a roma közösség életében” – mondta Ravasz. A szombaton tíz órakor kezdődő kongresszuson várhatóan megválasztják a romák új királyát, értékelik továbbá a romaügyi kormánybiztos hivatalának munkáját.

Jozef Tököly az Érsekújvári Városi Rendőrség parancsnoka elmondta, hivatalosan nem tudnak a május 2-i rendezvényről, de ha tájékoztatják őket, gondoskodnak arról, hogy nyugalom és rend legyen a Béke mozi környékén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?