Két vállon a régi vezetés

Pozsony/Komárom. Éves tevékenységet értékelő küldöttközgyűlésnek indult, palotaforradalommal folytatódott, új vezetőség megválasztásával ért véget a minap Pozsonyban a Szlovák Birkózószövetség tanácskozása.

A részletekről a Komáromi Spartacus Birkózóklub elnökét, Kúr Károlyt kérdeztük, aki a nagy vihart kavaró ülésen a testület elnökeként az ellenőrző bizottság jelentését terjesztette a plénum elé. „Valóban nem szerepelt a napirendi pontok között az új vezetőség megválasztása, ám a mozgalom jelenlévő képviselői közül többen is a vezércserét szorgalmazták. A vitában felszólalók közül a legtöbben azt kifogásolták, hogy a világversenyeken elmaradtak a remélt jó eredmények. Ugyancsak szemére vetették az eddigi elnöknek, Miroslav Luberdának, hogy elmaradt sportágunk a választási ciklus elején beígért anyagi támogatottságának javulása. A régiók képviselői az összmunka javítása helyett inkább a saját érdekeik képviselésén munkálkodtak. A döntések meghozatalakor, kivitelezésekor elsősorban Kassa-Pozsony érdekellentétek szem- és fültanúi voltunk. A többiek pedig hol erre, hol arra húztak. Mondhatni a sok beszéd és ígéret, valamint a kevés konkrét tett, megvalósított elképzelés jellemezte a lappangás időszakát” – fogalmazott a tisztségviselő.

Elmondása szerint a tevékenységet, a gazdálkodást felügyelő bizottság irányítójaként az értékelt időszakban többször is előrukkolt az elavultnak tartott alapszabály, előírások módosítására, a klubok képviselői által benyújtott panaszok orvoslására irányuló javaslatokkal. „Ezeknek a kilencven százaléka süket fülekre talált. Olykor már a lemondás gondolatával kacérkodtam – tárulkozott ki a szókimondó tisztségviselő, akit megkértünk, mutassa be az új elnököt, Peter Marčekot. – Annyit tudok, hogy politikus és nagyvállalkozó. Köztársasági elnökünk egyik gazdasági tanácsadója. Tavaly választották meg a pozsonyi Dunajplavba elnökének. Elsősorban a kiváló képességű orosz David Muszulbesz honosításában szerzett nagy érdemeket. Szerintem képes lesz a jó értelemben vett lobbizásra, ezáltal a klubok anyagi bázisának javítására. Ezáltal javulhatnak a mieink világversenyeken elért eredményei. Mindez javíthatja sportágunk arculatát. A folytatást illetően derűlátó vagyok – vélekedett a dél-szlovákiai sportvezető, aki a folytatásban immár az elnökség tagjaként járulhat hozzá a megújhodáshoz. – Fontosnak tartom, hogy ezentúl a szakágat, azaz a kötöttfogást képviselem majd a vezetésben. Méghozzá kettesben a komáromi gyökerekkel rendelkező Lengyel Ferenccel, főedzőnk, Lengyel Károly testvérével” – zárta helyzetjelentését Kúr Károly. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?