Két fiatal halottja van a Nyitra melletti repülőszerencsétlenségnek

hazz

Nyitra mellett tegnap az esti órákban egy sportrepülő zuhant le.

Podhorany község közelében lezuhant sportrepülőgép ügyében a nyitrai rendőrség már halálokozás bűntette miatt folytat büntetőeljárást. A rendőrség a tragédia körülményeit mértékét és pontos okát még vizsgálja.
„A repülőgépen két személy tartózkodott, egy 39 éves férfi és egy 29 éves nő. A mentők gyors beavatkozása ellenére sem sikerült őket újraéleszteni” - közölte a rendőrség.

A balesetről szóló információ 19.30 óra körül érkezett a nyitrai rendőrséghez. A szemtanúk megállapították a lezuhant repülőgép hozzávetőleges helyét, a nyitrai tűzoltók, az önkéntes tűzoltóságok tűzoltói, valamint a helyi lakosok pedig a falu környékén keresték. „Körülbelül egyórás keresés után a gépet egy helyi mezőgazdasági szövetkezet mögött, egy erdőben találták meg” - tette hozzá a rendőrség.

A tvnoviny.sk-nak szemtanúk elmondták, hogy a gép emelkedett, majd hirtelen zuhanni kezdett és furcsa hangot adott ki, mintha meghibásodott volna a motor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?