Kerékcsere – idén korábban

Bodrogköz |

<p>A lehűlés miatt idén a szokásosnál korábban kezdődött el a nyári abroncsok cserélése, a műhelyek forgalma a héten ugrásszerűen megnőtt.</p>

Az egyik tiszacsernyői szerviz dolgozói lapunknak elmondták, tavaly rendkívül enyhe volt az idő, ezért még november elején is gyér volt a forgalmuk, most azonban rendre érkeznek hozzájuk az autósok. A roham az első hidegebb éjszakákat követően, körülbelül egy hete kezdődött. A járművezetők zöme általában az első éjszakai fagyok utánra időzíti a kerékcserét, a sokéves tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a sofőrök egy része az első havazások utánra halasztja a nyári gumiabroncsok lecserélését. A vidéki szervizekben a nagyvárosi gyakorlattól eltérően soha nincs több napos vagy több hetes várakozási idő, az ügyfeleket még a legnagyobb forgalom idején is folyamatosan fogadni tudják. A bodrogközi és Ung-vidéki árak jóval alacsonyabbak, mint az ország más részein, a megkérdezett tiszacsernyői műhely tulajdonosa idén nem emelte a szolgáltatás árát. Ha valaki pléh keréktárcsára szerelt téli gumiabroncsokkal érkezik, a csere és a centírozás 10 eurónál kezdődik, a könnyűfém tárcsáknál az ár valamivel magasabb. Ha az abroncsokat le- és fel is kell szerelni, és a kerekeket ki is kell centírozni, a műhelyek minimum 15 eurót kérnek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az autójukat rendszeresen használók az utóbbi időben felelősségteljesebbek, a sofőrök döntő többsége a téli hónapokra lecserélteti az autó abroncsait. Erre egyébként – ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja – törvény kötelez.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?