Kerekasztal-beszélgetés a buszmegálló eladásáról – a másik felet meg sem hívták

Rozsnyó |

<p>Szerdán kerekasztal-beszélgetést sugárzott a Rozsnyói Városi Televízió, a téma az autóbusz-pályaudvar területének eladása volt.</p>

Mivel augusztus 7-vel lejárt a tévé sugárzási engedélye, a műsort csak a televízió internetes oldalán tekinthették meg a nézők. Mivel azonban erre a legtöbb háztartásban nem volt mód, az adás nézettsége nagyon alacsony volt. Mint később kiderült, nem csak ezért.

A műsorvezető szerint mindössze ötvenen nézhették a műsort. Bár a tévének több mint két hónapja volt arra, hogy felkészüljenek az élő adásra, az mégsem sikeredett pártatlanra. A műsorvezető mellett csak a polgármester, a hivatalvezető, majd a műsor második részében a hivatalvezetőt helyett az egyik képviselő volt jelen a stúdióban. A képviselő egyébként nem helyeselte a terület eladását.

A érdekelt felek, az Eurobus, a Tesco és a Hrivis társaság képviselőit, valamint a lakossági petíciót megfogalmazó polgári aktivistát sem hívták meg a műsorba. Véleményüket csak videóbejátszás formájában fejthették ki.

Vladislav Laciak polgármester az adásban is elmondta a már korábban hangoztatott indokot. A város kasszájából 60 millió korona hiányzik, amit az autóbusz-pályaudvar eladásával könnyen fedezni tudna. A város első embere tart a hitel felvételétől, ezért pártolja az értékestést. Ján Štefan hivatalvezető elárulta, a hiány 914 ezer euró. Juraj Sústrik, az Eurobus társaság képviselője hangsúlyozta, a jelenlegi buszpályaudvar biztonságos, a terület csökkentése után már nem felelne meg a követelményeknek. Elárulta, naponta 274 járat és 9000 utas fordul meg a pályaudvaron. A terület iránt érdeklődő két társaság, a Tesco és a Hrivis hajlandó az időközben esetleg megváltozott feltételeknek is eleget tenni, legyen az a piac kiépítése vagy a közlekedési gyakorlótér kialakítása. Dušan Pavlík képviselő nem pártolja az eladást. Szerinte sokkal felelősségteljesebb megoldás lenne a hitel felvétele, még ha drágább megoldást jelent is.

A kerekasztal-beszélgetés nem vitte előre az ügyet, végleges döntést a másnapi képviselő-testületi ülés hozott. Azon a képviselők úgy döntöttek, nem adják el a területet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?