Kék foltosra verte, csúfolta lányát a 35 éves apa

bántalmazás

Most állították bíróság elé a saját lányát kínzó apát, Danielt.

Az esetről a JOJ TV noviny.sk hírportál számolt be. A 35 éves Daniel állítólag lelkileg és fizikailag is bántalmazta kislányát. Az édesanya szerint a lányt vulgáris szavakkal illette, és azt mondta neki, hogy gyűlöli őt, és hogy egy „disznó”. Azt is mondta neki, hogy fogyatékos, és hogy nem tartozik a családjukba. 

„Kétszer olyan erősen megütötte, hogy zúzódást hagyott a lábán” - mondta a lány édesanyja, akinek szívbetegsége miatt pacemakert kell viselnie. A bántalmazás szerinte már régóta húzódik a családban.

A férfi a beszámolók szerint a kétéves kisfiuk halálát is arra használta, hogy a lányt okolja, és bántalmazza a történtek miatt. „Engem az zavar a legjobban, hogy azt mondta a lányunknak, neki kellett volna meghalnia, nem a kisebbik fiunknak” - mondta az anya.

A férfi a főtárgyaláson ártatlannak vallotta magát. „A kislánnyal szembeni durva viselkedését azonban elismerte. Lehet, hogy kapott a fejére, de nem az ott leírt intenzitással” - kifogásolta. Ha a bíróság bűnösnek találja, Daniel akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.

(PLUSKA, JOJ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?