Régió

Kegyetlen módon megerőszakolt egy 18 éves lányt, panaszt tett a börtönkörülmények miatt

A 29 éves erőszakoló panaszt tett, amiért „nem bánnak vele megfelelő módon a börtönben”.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. szeptember 1. 10:40

megerőszakolás
- Képarchívum, illusztráció

A betörőt augusztus közepén vette őrizetbe a rendőrség azt követően, hogy kirabolt egy nyitrai családi házat, majd az ott alvó 18 éves lányt brutális kegyetlenséggel megerőszakolta.

A vádlottnak nem tetszett, hogy eljárást indítottak ellene, valamint annak kapcsán is panasszal élt, hogy nem nyújtottak számára megfelelő körülményeket a börtönben.

A bíróság végül elutasította ezeket a kérelmeket, mondván alaptalanok.

Az elkövető továbbra is váltig tagadja bűnösségét, elmondása szerint kényszerítették arra, hogy betörjön a házba.

(tvnoviny)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
matovič k

Matovič: A betegek veszítettek az orvosok béremelésével

gyógyszer k

Hiány van létfontosságú gyógyszerekből – érdemes átnézni a határon!

csapó gábor
Frissítve

Meghalt Csapó Gábor

64 millió eurót nyerhet pénteken az Eurojackpoton!

Egyetlen számra volt a 41 millió eurós főnyereménytől egy szlovák lottózó

baleset k

BALESET: Feje tetejére borult autójával egy holtrészeg sofőr

Három holttestet találtak Prágában – a rendőrség kettős gyilkosságra és öngyilkosságra gyanakszik

Három holttestet találtak Prágában – a rendőrség kettős gyilkosságra és öngyilkosságra gyanakszik

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.