Kassa és Miskolc állati dolgai

Ha Kassát és Miskolcot említjük, a két városról sok hasonlóság juthat eszébe az embernek. Keleti fekvésük, nagyságuk, országukban elfoglalt fontos pozíciójuk, iparuk, kultúrájuk egyaránt szóba kerülhet. Néhányan alighanem a vasgyártást is felemlegetnék, és tán felmerülne az is, hogy Miskolc ugyanúgy próbálkozott a kulturális főváros cím elnyerésével, ahogy azt Kassa teszi most. Ám nyilván keveseknek jutna eszébe az, hogy Kassán is, Miskolcon is több évtizede működik állatkert.

A kassai ZOO Szlovákia négy állatkertjének egyike. Kialakítását 1979-ben kezdték el. Mai, 288 hektáros területével Európa harmadik legnagyobb kiterjedésű állatkertjévé vált, ám csupán a terület egyharmada férhető hozzá a látogatók számára. Jelenleg 155 állatfaj 900 egyede látható itt. A látogatók létszáma évente 130 ezer fő.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark csak pár évvel fiatalabb kassai testvérénél, 1983 óta működik. Az írásos feljegyzések szerint azonban már 1355-ben működött ezen a helyen királyi vadaspark. A mostani állatkert lakossági öszszefogással jött létre a Bükki Nemzeti Park közelében, egy 22 hektáros gyertyános-tölgyes erdőben. Itt közel 150 állatfaj 700 egyedét szemlélhetik meg a látogatók. Évente nagyjából százezren fordulnak meg az állatkertben, tavaly csaknem tízszázalékos emelkedést értek el a látogatók számában.

A legnagyobb kedvencek

A kassaiak számára örökre emlékezetes marad a medve-ötösikrek születése, hiszen ez az esemény a Guinness-féle Rekordok könyvébe is bekerült. A macik azóta jókora példányokká váltak, ám ma is ugyanolyan népszerűségnek örvendenek, mint régen. Sokak kedvencei a tigrisek és oroszlánok, szeretet övezi a törpevízilót is. A közönség legújabb kedvencei pedig a fókák, melyek a látogatottságot is növelték.

Miskolcon szintén nagyon népszerűek a nagyragadozók, elsősorban a bengáli tigrisek és a párducok, de Gabi, a barnamedve szintén közönségkedvenc. 2007-től a látogatók gerezát is láthatnak Miskolcon, ez a fekete-fehér majom Magyarországon más állatkertekben nem található meg.

A két ZOO egymást is segíti az állatállomány növelésében. Miskolcról Kassára szurikáták érkeztek tavaly nyáron, ennek fejében pedig télen muflonokat szállítottak Kassáról Miskolcra. Jelenleg még a megbeszélés szintjén van az, hogy Kassáról egy kuláncsődört vigyenek Miskolcra, mely megtermékenyítené az ottani kancákat. ĺgy ez a szamárhoz hasonló patás, mely a veszélyeztetett fajok közé tartozik, tovább szaporodhatna Miskolcon. Ehhez azonban a nemzetközi fajkoordinátor beleegyezése is szükséges.

Zoopedagógia, közönségcsalogatás

Kassán már hagyomány, hogy a júniusi gyermeknapra az állatkert számos vetélkedővel és kulturális rendezvénnyel készül. Az iskolai év lezárását és a szeptemberi iskolakezdést szintén különakciók kísérték. Néhány éve tart az együttműködés a Postupimská utcai alapiskolával, melynek hatodikos diákjai havonta egyszer az állatkertben élvezik végig a biológiaórát. Alapiskolások számára tavaly több műveltségi vetélkedőt, levelezős és multimediális versenyt is szerveztek. Az állatkerti játszótér szintén megújult, a látogatók a szalonnasütő helyeket is igénybe vehetik.

A miskolci állatkert egyik legnagyobb sikere az Éjszakázoo, melyet június egyik szombati éjszakáján tartanak. A sötédetés utáni fáklyás csoportvezetésen a bátrabbak gondozók kíséretében egyes kifutókba is bemerészkedhetnek. Játékos vetélkedőkkel várják a gyerekeket az állatok októberi világnapján is. A családban élő sérült gyermekek számára évente egyszer rendeznek ingyenes állatkerti programokat, állatetetéssel és más érdekességekkel. Nagyon népszerűek a nyári állatkerti táborok is. Az idei év pedig békafarsanggal kezdődött, mivel 2008-ban a kétéltűek természetvédelme áll a figyelem középpontjában.

A közös pályázat

Lassan a végéhez közeledik az a közös kétéves projekt, melyet a két állatkert együtt dolgozott ki. A pályázat tükörprojektként indult, ám a magyar fél „az anyagi források kimerülése miatt” nem lett sikeres. A kassaiak azonban 2,5 millió koronát kaptak. A két együttműködő fél elsősorban az intézmények kölcsönös népszerűsítésére és a zoopedagógiai tevékenységre fókuszált. Az előbbi eredménye például egy közös, háromnegyed órás DVD-film, mely a kassai és miskolci állatkertet mutatja be minden évszakban, továbbá egy pps-formátumú fotóalbum száznál több állatfaj leírásával és képeivel, valamint egy színes leporelló, melyen a legjellemzőbb kassai és miskolci állatok láthatók. A zoopedagógia területén iskolai feladatlapok készültek a gyerekeknek, és kiépült a kassai ZOO információs elektronikus rendszere is. Az oktatást és ismeretek bővítését szolgálja az az új tanösvény is, melynek paneljei az állatok életéről tartalmaznak értékes adatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?