<p>Jótékonysági árverést tartottak vasárnap a lévai Barsi Múzeumban, a bevételből a hátrányos helyzetű családokat és a szerény nyugdíjból élőket támogatják. </p>
Jótékonysági árverést rendeztek Léván
Léva |
Az Art for Help szervezői elmondták, rekordot döntöttek a kilencedik alkalommal rendezett képaukción – a korábbi években mintegy 3 ezer euró értékben keltek el a képek --, idén 4965 eurót sikerült összegyűjteniük. „Ján Krtík, Léva alpolgármestere vállalta a védnökséget az idei rendezvény fölött. Számos vállalkozót szólított meg a lévai ipari parkban. Újdonság volt, hogy a járási székhely magyar, cseh és lengyel testvérvárosainak polgármesterei is hozzájárultak a kiállítás sikeréhez” – mondta Novák Margaréta, a rendezvény állandó szervezője és koordinátora. Ukrajnából, Görögországból és Kanadából is kalapács alá kerültek grafikák, olajfestmények és kerámia tárgyak. A rendhagyó kiállításon bemutatkozott az esztergomi Bangó Miklós, a párkányi Lábik János, továbbá a kesztölci születésű, Kanadában élő és alkotó Nyilasi Tibor. Megcsodálhatta a közönség a lévai születésű Sovány Anna műveit, aki Spanyolországban szerzett tapasztalatokat, és ott rendezte meg az első kiállítását. Pavol Hammel énekes is felajánlotta alkotását a lévaiaknak, és nem hiányozhattak az árverésről a zselízi származású Kanyuk József művei sem. Kilenc évvel ezelőtt Kanyuk József ötlete alapján indult a jótékonysági akció, az első három évben a zselízi rászorulóknak varázsolták az eladott képzőművészeti alkotások árából szebbé a karácsonyi ünnepeket. „Szomorú sorsú, kilátástalan helyzetben lévő családoknak juttattunk az elmúlt években az adományokból, és idén sem lesz másképp. Egy nagyapa egyedül maradt a két unokájával, elhagyta őket a lánya és külföldre utazott. Súlyos betegségben meghalt gyerek temetésére is adtunk már pénzt. Életmentő műtéthez is hozzájárultunk már. A szemet gyönyörködtető képek eladásából befolyt összeg reményt és kiutat jelent sokak számára, ezért szeretnénk, ha jövőre, a tizedik évfordulón még többen csatlakoznának hozzánk” – mondta Novák Margaréta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.