Jedlik Ányos Ház épül Szímőn

Szímő |

<p>Átalakítják, és Jedlik Ányosról nevezik el a falu főterén álló régi kultúrház épületét, ahol emlékszoba, könyvtár, turisztikai információs iroda és rendezvények, konferenciák szervezésére alkalmas nagyterem áll szeptembertől a helyiek és a faluba látogatók rendelkezésére.</p>

Az 519 ezer eurós beruházás az Interreg határ menti programok keretében valósul meg. A település fő partnere az ezerhatszáz lakosú magyarországi Mosonszolnok – itt valósul meg a projekt 12 százaléka –, ahol több szímői származású lakos él. A Múlttal a jövőért elnevezésű idegenforgalmi projekt további partnere Győr önkormányzata és a Pannonhalmi Főapátság. Bób János, a település polgármestere elmondta, jóval korábban adták be a pályázatot a kultúrház felújítására, mint a főtér átépítésére.

Ezzel szemben a falu központjában a teret – amelyet Győrfi Lajos szobrászművész Szent Mártont ábrázoló szobra díszít – már 2006-ban sikerült átadniuk. „Litomerický Nándor tervezőmérnököt még 2004-ben bíztuk meg a főtér és a kultúrház felújításával, az ezzel kapcsolatos tervek elkészítésével, sajnos pályázat útján csak a térre nyertünk támogatást. Szímő központjának teljes átalakítására állami költségvetésből 2,3 millió koronát – 76 346 eurónak megfelelő összeget –, az európai Fejlesztési Alaptól 9 millió koronát (298 745 euró) kaptunk, a község költségvetéséből fedeztük az önrészt” – tájékoztatott Bób. Idén január 11-én emlékeztek Jedlik Ányos születésének 210. évfordulójára, megkoszorúzták a falu központjában található mellszobrát. Az új Jedlik Ányos Házba költöztetik át a tudósról elnevezett emlékszobát, amelyet 2000-ben, a fizikus születésének 200. évfordulóján nyitottak meg a régi iskola épületében. A takaros portán a falu vezetése idővel szeretné megnyitni a Mesterségek Házát. Az ott található könyvtárat is átköltöztetik az új Jedlik Ányos Házba. „Január 28-án az Interreg-projekt keretében Győrben, a Bencés Gimnáziumban és a Pannonhalmi Főapátságban nemzetközi konferenciát tartunk, amelyen a tudós életművét méltatjuk” – tájékoztatott Nagy Mónika, a határ menti projekt menedzsere. Négy nyelven megjelenő kiadványban szeretnék bemutatni a mosonszolnoki és az érsekújvári kistérségek látványosságait, nevezetességeit.

Májusban Mosonszolnokon nyitják meg az ottani idegenforgalmi központot. A tervek szerint őszre befejeződnek a felújítási és átalakítási munkálatok, és megnyitják a Jedlik Ányos Házat. Idén szeptemberben már az új tanácsteremben rendezik meg a projekt ünnepélyes záró konferenciáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?